Influenza: több mint kétszázan kórházban

Közzétéve: 2018. 02. 01. 08:27 -

• 1 perc olvasás

Jelentősen megemelkedett az influenzás betegek száma egy hét alatt.

Több mint száz beteg kórházi kezelésre is szorult, nagy részük gyermek. Múlt héten elértük az influenzaküszöböt, és míg akkor 16.800-an jelentkeztek influenzás tünetekkel a háziorvosoknál, ez a szám mára elérte a 31.350-et, mondta Szabó Enikő, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese az InfoRádiónak.

Hozzátette, hogy a tavalyi járványgörbe értékeihez képest a mostani számok alacsonyabbak, de kis idő elteltével a mostani érték még emelkedhet. Jelenleg a legtöbb beteg Budapesten, Pest megyében, Fejér megyében, a legkevesebb fertőzés pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Vas megyében van.

A múlt héten közel száz, ezen a héten 123 fertőzöttnek kellett kórházba mennie. Utóbbiak közül 27-et intenzív osztályra vittek, 19 embert pedig lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. A kórházba utaltaknak picivel több, mint 40 százaléka gyermek volt; 30 százalék fölött volt a fiatal felnőttek és az aktívan dolgozók aránya, a 65 év felettiek aránya pedig 28,5 százalék – mondta el Szabó Enikő.

Kövess minket!

influenza2017/2018
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek