Ismét a németországi baktérium fertőzött?

Közzétéve: 2011. 06. 28. 08:21 -

• 1 perc olvasás

Kétszer is felbukkant, ráadásul ugyanabban az élelmiszerben; ez nem lehet véletlen.

Weborvos Archívum

Majdnem bizonyos, hogy ugyanaz a baktériumtörzs fertőzött a franciaországi Bordeaux-ban, mint amelyik nemrégiben több ezer embert megbetegített és 43 halálát okozta Németországban. Olyan kórokozóról van szó, amelyet korábban igen ritkán jeleztek, most azonban kétszer is felbukkant, ráadásul ugyanabban az élelmiszerben; ez nem lehet véletlen - idézte a Reuters a kólibaktériumok szakértőjeként számon tartott Paul Hunter brit egyetemi tanárt.

Mint ismeretes, Bordeaux-ban hét embert kezelnek kórházban kólibaktérium okozta véres hasmenés és súlyos veseelégtelenség miatt. A francia hatóságok bejelentették, kettőjüknél ugyanazt a ritka kórokozót mutatták ki, mint amit néhány hete Németországban.

A legsúlyosabb francia beteg, egy 78 éves asszony állapota tegnapra némileg javult, bár még mindig intenzív osztályon kezelik. Mostanra kiderült, hogy a betegek - hat nő és egy férfi - június 8-án egy vásárban ugyanazt a növényi csírákkal megszórt levest ették. Az első eredmények arra utalnak, hogy a fertőzött csírát a jó nevű brit Thompson & Morgantől vásárolták, a társaság azonban kizártnak tartja, hogy a magok náluk szennyeződtek volna.

Tegnapra a franciák bejelentették, hogy a brit cég által árusított magok valójában Olaszországból származnak.

Kövess minket!

hasmenés (E-coli járvány)
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek