Ivett gyógyul, magántanuló az iskolában
Közzétéve: 2014. 12. 08. 09:44 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2014. 12. 08. 09:44 -
• 1 perc olvasás
Gálos Ivettnél több mint egy éve állapították meg az agydaganatot.
Azóta számos kezelésen átesett. Ivett történetével lapunk már többször is foglalkozott. Nem nyugodhatunk még meg. A jövő héten vissza kell mennünk a professzorhoz, aki pontos képet ad majd Ivett állapotáról, de az biztos, hogy 5-6 évig még kezelésekre lesz szüksége. A daganat nagyfokú összehúzódását állapították meg a héten elvégzett MRI-vizsgálaton – mesélte Forrai Hajnalka, a vásárhelyi agytumoros kislány édesanyja, aki hozzátette azt is, úgy érzi, jó úton haladnak! A 11 éves kislánynak vannak még tünetei, fejfájásra panaszkodik, amit gyógyszerrel kezelnek, és húzza a jobb lábát. Ivettnek bármilyen jó eredményei vannak, marad magántanuló. Az anyuka szerint ez azért is probléma, mert így ő nem tud elmenni dolgozni, még 4 órában sem, és a nyugdíjból alig-alig jönnek ki – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomány a delmagyar.hu portálja.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek