Jogos a jogvédők aggodalma?

Közzétéve: 2010. 10. 06. 07:18 -

• 1 perc olvasás

A közalapítványon kívüli valamennyi egyéb szervezeti formában nehezen elképzelhető el a teljes függetlenség,

Weborvos Archívum

Komoly fenntartásai vannak a közalapítványok működésével kapcsolatosan a kormányzatnak, ezért felülvizsgálják a működésüket. Teljes tehát a bizonytalanság, nem tudni mi lesz a sorsuk általánosságban a közalapítványoknak.


- Úgy tudjuk, minisztériumi szakemberek szerint a mi esetünkben mind a beteg-, mind az ellátott-, mind pedig a gyermekjogi területen szükség van jogvédelemre, ám az is hírlik, hogy nem ebben a szervezeti formában képzelik el a további működést. Én azonban nem látok más formát elképzelhetőnek a tisztességes működéshez, mint a közalapítványt – mondta Jakab Tibor, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány betegjogi szakterületének kuratóriumi tagja. - A jogvédőnek ugyanis teljes egészében függetlennek kell lennie, elképzelhetetlen, hogy például utasítható legyen akár arra, hogy eljárjon egy ügyben, akár arra, hogy ne. A közalapítványon kívül pedig valamennyi egyéb szervezeti formában nehezen elképzelhető a teljes függetlenség, ugyanis szigorú hierarchia lép életbe – tette hozzá.

Csak Somogyban 216 ügyben keresték meg Bocsi Jenő betegjogi képviselőt 2009-ben. - Azt tapasztaljuk, hogy sokszor meg sem keresnének bennünket panasszal - mondta -, ha megfelelő hangnemben látnák el a beteget. Mi is látjuk, hogy az egészségügy legnagyobb problémája a rendkívül súlyos alulfinanszírozottság. Az egészségügyi dolgozók nagy része becsületesen dolgozik, viszont a hibákból általánosítanak az emberek.

Kövess minket!

betegjog betegjogi képviselő betegjogi közalapítvány - Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek