Kalicivírus fertőzött, nem az étellel volt baj

Közzétéve: 2014. 07. 18. 07:57 -

• 1 perc olvasás

Negyvenkét diákot vittek hasmenéses, hányásos, lázas tünetek miatt különböző kórházakba a szárszói táborból.

Rosszullét miatt 42 gyereket szállítottak kórházba szerda este és éjszaka a balatonszárszói táborból, valamennyien a tatabányai Bárdos László Gimnázium diákjai. Soóky Krisztina, a Somogy Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője elmondta: a táborozó gyerekek belázasodtak, hánytak, sokuknak ment a hasa. Nagy Gábor, a siófoki kórház orvosigazgatójának csütörtöki közleménye szerint a gyerekek egy órán belül megkapták a szükséges ellátást, majd négy beteget a székesfehérvári, három főt egy budapesti, nyolcat pedig a kaposvári kórházba szállítottak át - helyhiány miatt – írja a Népszava – online.

Az orvosok egyelőre nem zárták ki az ételmérgezés, sem a vírusos megbetegedés lehetőségét, a gyerekektől laboratóriumi vizsgálatra mintát vettek, a járványügyi vizsgálatokat haladéktalanul megkezdték.

A "költöztetés" folyamán testvérpárokat is szétválasztottak: az aggódó szülők közül többen azért sem akartak nyilatkozni, mert Siófokról siettek a fehérvári kórházba - másik gyermeküket ugyanis oda vitték. A gyerekek mellett szinte az összes táborlakó megbetegedett, a felnőtteket is hasonló tünetekkel kellett ellátni.

sonline.hu információi szerint

Kövess minket!

ételfertőzés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek