Kampány a vakok jogaiért
Közzétéve: 2008. 05. 16. 08:21 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 05. 16. 08:21 -
• 1 perc olvasás
Az Európai Unió országaiban külön jogszabályok rendelkeznek a segítő kutyákról.

Július elsejétől újra tilos lesz vakvezető kutyával élelmiszerüzletekbe, vendéglátóhelyekre, egészségügyi, illetve oktatási intézményekbe bemenni, legalábbis papírforma szerint. A jelenlegi jogszabály, az 1/1986-os a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló ÉVM-EüM együttes rendelet ugyanis június 30-án érvényét veszíti.
Ennek a rendeletnek néhány sora szól a vakvezető kutyákról. Németh Vilmos ezért tegnap levélben fordult a parlamenti pártok frakcióvezetőihez és arra kérte őket, találjanak megoldást arra, hogy a vak emberek is élhessenek jogaikkal, a szabad mozgás lehetőségével. Megoldásként javasolta, hogy az érvényben maradó, 218/1999-es kormányrendeletet terjesszék ki a vakvezető-, illetve a segítő kutyákra is.
Mint arról korábban a Magyar Nemzet már beszámolt, tavaly év végén - köztisztasági okokra hivatkozva - a vak fiatalembert kutyája miatt nem engedték be az egyik budapesti áruházba. Kevéssel azután, hogy az ÁNTSZ egyértelművé tette, a tiltás a speciálisan képzett vakvezető kutyákra nem vonatkozik, a minisztériumi rendelet is szól az ilyen állatok jogosítványairól, az üzletlánc bocsánatot kért Németh Vilmostól. A szociális tárca sajtótitkársága korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy pontosítani kell a segítő kutyákról szóló szabályozást, ezért ez év végéig kormányhatározatot készítenek elő. Ez tartalmazza majd a tartásukra, tenyésztésükre, képzésükre és alkalmazásukra vonatkozó jogi környezetet. Az Európai Unió országaiban külön jogszabályok rendelkeznek a segítő kutyákról, azaz vezethetik gazdáikat a bevásárlóközpontokban és vendéglőkben, a postán vagy az orvosi rendelőkben.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek