Karanténba került a Pesti úti idősotthon orvosa

Közzétéve: 2020. 04. 13. 15:20 -

• 1 perc olvasás

A fenntartó és az intézményvezető már talált helyettest, így az idősotthonban maradt több száz lakó orvosi felügyelete megoldott.

Tájékoztatom, hogy a Pesti Úti Idősek Otthon intézményi orvosa COVID-19 megbetegedés gyanúja miatt 14 napos otthoni járványügyi zárlat alá kerül, így nem tudja ellátni személyesen a szerződésben foglalt feladatait – olvasható egy vasárnapi keltezésű, a 24.hu birtokába került levélben, amlyet a X. kerületi tisztifőorvos küldött az idősotthon vezetőjének. A levél valódiságát több forrásból is megerősítették, az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája is.

A levélben az is olvasható, hogy: A Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet által nyújtott önkéntes orvosi ellátás (1 fő rezidens és 1 orvostanhallgató) nem elegendő az intézmény orvosának otthoni járványügyi zárlata alatti időszakában, mivel az önkéntesek nem rendelkeznek szakorvosi végzettséggel, és kizárólag szakorvos felügyelet mellett végezhetnék csak tevékenységüket – azaz e szerint az április 26-áig karanténba utalt háziorvos helyére egy másik orvost kellett találni, hogy megoldható maradjon az orvosi ellátás az otthonban.

A koronavírus gyanúval vasárnap dél körül hazaküldött háziorvos helyére – tájékoztatásuk szerint – a fenntartó és az intézményvezető már talált helyettesítést, aki hétfő délelőtt fel is vette a munkát, így az idősotthonban maradt több száz lakó orvosi felügyelete megoldott. A karanténba utalt orvost, úgy tudjuk, tesztelik koronavírusra, de eredmény még nincs. Továbbiak a lapban

Kövess minket!

új coronavírus - ncoV-2019 idősotthon
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek