Kártérítést kap egy nő Dániában oltási szövődmény miatt

Közzétéve: 2021. 05. 31. 06:51 -

• 1 perc olvasás

Ez az első alkalom, hogy a koronavírus elleni vakcina miatti mellékhatásért kompenzációt ítéltek meg.

Kártérítést kap egy 30 éves nő Dániában, miután igazoltnak látták, hogy az AstraZeneca oltás következtében képződtek a szervezetében vérrögök – írja a The Local dán kiadása nyomán a Telex. A nő januárban kapta az oltást, nem sokkal később fejfájásra panaszkodott. Végül kiderült, hogy az agyában és a májában is vérrög képződött. 

Ez az első alkalom, hogy a koronavírus elleni vakcina miatti mellékhatásért kompenzációt ítéltek meg. Dánia volt az első ország, ahol a vérrögképződés gyanúja miatt felfüggesztették, majd április közepén teljesen leállították az AstraZenecával való oltást. A felfüggesztés mellett döntött Svédország, Norvégia, majd részleges – a brit-svéd gyártmányú oltóanyag bizonyos szállítmányaira vonatkozó – tiltást vezetett be több európai állam is. Magyarország nincs közöttük. Az AstraZeneca vektorvakcináról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Azt a dán egészségügyi hatóság is elismeri, hogy rendkívül ritka következményről van szó, ám szerintük nem fér kétség ahhoz, hogy nem csak időben esett egy máshoz közel az oltás és a vérrögképződés, hanem ok-okozati összefüggés mutatható ki. Azt egyelőre nem tudni, hogy a nő által beadott kereset alapján mekkora kártérítés jár a mellékhatásért, de a döntés mindenképp túlmutat az egyedi eseten, írja a lap. 

Kövess minket!

védőoltás - vakcina
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek