Katonaorvosok frontszolgálatban

Közzétéve: 2010. 09. 04. 09:22 -

• 2 perc olvasás

A katona-egészségügy terén nagyhatalomnak számít Magyarország.

Weborvos Archívum

Ezt bizonyítja az is, hogy a fővárosban alakult meg a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja. Az egészségügyi szakembereknek, köztük nagy számban a magyaroknak, az a küldetésük, hogy minél több katona élve hazatérhessen, akkor is, ha megsérül - tájékoztat a Magyar Nemzet Frontszolgálat című írása.

Afganisztánban mintegy húsz magyar katonaorvos szolgál. Ők részt vesznek a helyi lakosság gyógyításában is, képzik az ottani doktorokat, tapasztalatokat gyűjtve azon dolgoznak, hogy mind magasabb lehessen az ellátás színvonala. Jogi kötelességük, hogy a körülmények dacára ugyanolyan színvonalon gyógyítsák a sérülteket, mintha a küldő ország egészségügyi intézményében lennének. E feladat sikeres ellátásához volt nélkülözhetetlen a lényegében szakmai háttérbázist jelentő Katona-egészségügyi Kiválósági Központ létrehozása.

Az intézmény június elsején kapta meg itthoni hivatalos titulusát - a NATO már előbb elfogadta a működését és akkreditálta, a hazai bürokráciának kellett utolérnie a nemzetközi szervezetet. A központban, ha sikerül minden státust betölteni, 41 magasan képzett munkatárs dolgozik majd, magyarok, csehek, románok, hollandok, olaszok, németek, további tizenegyen pedig a müncheni kirendeltségen. A központban továbbképzések éppúgy folynak, mint konferenciák, kutatások.

Az idén többek között a mellkasi sérülések kezeléséről és a nagy veszteséggel járó esetek menedzseléséről szerveznek gyakorlati tanfolyamokat, ezeket a hazai orvostovábbképző rendszerbe is beillesztik, vagyis civil gyógyítók is részt vehetnek rajtuk.

Az intézmény igazgatója, Kopcsó István orvos ezredes és német helyettese, a szintén orvos ezredes Thomas Harhaum elmondta, egyik legfontosabb feladatuk, hogy összehangolják a különböző nemzetek módszereit, eszköztárát, ami az afganisztánihoz mérhető, több mint negyven ország részvételével zajló misszió esetén a legkevésbé sem egyszerű. Akkor sem, ha évtizedek óta szövetségben lévő államokról van szó.

A példa kedvéért említik: ha a fronton megsebesül egy európai katona, elvben ugyanazon a hordágyon kellene szállítani a különböző ellátóhelyekre, elkerülendő folyamatos átemelgetését.

Csakhogy a részt vevő országok különböző mentőkocsikkal, helikopterekkel, tábori kórházakkal dolgoznak, így előfordulhat, hogy a német egészségügyi csapat hordágyát nem tudják betolni az olaszok autójába. Az orvosok szintúgy más és más kiképzést kaptak, különböző módszerekkel dolgoznak, sőt még ha jól beszélik is a közvetítő nyelvként használt angolt, meglehet, más terminológiát ismernek.

Ezért megeshet, hogy éles helyzetben nem értenek szót egymással. A budapesti központban azon is dolgoznak, hogy ilyen helyzet minél ritkábban forduljon elő. De még a jogi keretek is különbözőek.

Az amerikaiaknál bevett gyakorlat, hogy az alakulatokban szolgálnak magasabb, de nem orvosi szintű egészségügyi kiképzéseken részt vett egyenruhások is, akik baj esetén olyan beavatkozásokat végeznek el a terepen, amilyenekre Párizsban vagy Budapesten kizárólag sebészek lennének jogosultak. A tengerentúliaknál erre adottak a jogszabályok, az európaiaknál nem. Pedig az orvtámadások egyre gyakoribbak Afganisztánban, a lázadók most már tényleg bárhol, bármikor lecsaphatnak a külföldiekre.

Kövess minket!

honvéd egészségügy
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek