Két kórházban is hajléktalan holttestét találták meg

Közzétéve: 2016. 12. 03. 11:58 -

• 1 perc olvasás

Jó lenne, ha ezt a kérdést nem kevernénk össze az egészségügyi ellátással, mert nincs hozzá köze - nyilatkozta az államtitkár.

Egy fővárosi és egy győri kórházban is holttestet találtak a múlt héten. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint nem a magyar egészségügy okolható az esetekért. Az ATV esti politikai műsorában beszélgetett a szakpolitikussal.
„Jó lenne, ha ezt a kérdést nem kevernénk össze az egészségügyi ellátással, mert nincs hozzá köze. Alapvetően ez egy hajléktalan probléma, nem egészségügyi" – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán az ATV Szabad szemmel műsorában. Arról is beszélt, hogy nem ez az első eset, hogy hajléktalan embereket találnak ilyen körülmények között.
Az államtitkár elmondta, hogy a kórház mosdójában talált hölgy járóbetegként november 21-én járt a kórházban, tudomása szerint hajléktalan volt, később öt emelettel feljebb, a szülészeten találták meg a nőt, pedig nem volt indokolt az ott tartózkodása.
Szerinte sokkal inkább az a probléma, hogy vannak olyan mellékhelyiségek Magyarországon, ahova emberek beszorulhatnak. Számára is fontos kérdés, hogy hogyan volt ellenőrizve a külső cég által végzett takarítás. Az államtitkár a fertőzésveszély kapcsán elmondta: „Abban, hogy milyen mértékben van fertőzés egy osztályon vagy kórházban, nem állunk rosszul Európában. Olyan megfigyelőrendszer, ami Magyarországon van, nagyon kevés van Európában" – mondta a politikus.

Kövess minket!

higiénia - kórházhigiéné Ónodi-Szűcs Zoltán - Ónodi-program
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek