Kevés a kórházi kosztpénz

Közzétéve: 2010. 03. 08. 09:17 -

• 3 perc olvasás

Demagógia a napi ötszöri étkezés, benne a gyümölcs feltálalása.

Weborvos Archívum

Jár önnek a jobb! - ez volt annak a plakátnak a címe, amely 2008-ban, Horváth Ágnes egészségügyi minisztersége idején került a kórházakba. Szépen megterített tálcán finom falatok, szőlő hirdette: a gyógyulás egyik feltétele a megfelelő táplálkozás. Országos felmérés előzte meg az 550 forintban limitált élelmezési normatívát. A rendelet előtt 190-1200 forintból hozták ki az étkezést az intézmények.

Az egészségügyi tárca akkori vezetője azt szerette volna elérni, hogy a kórházak költségvetéséből hat százalék körülire növeljék a két-három százaléknyi élelmezési hányadot. Az ágazat akkori, de a mostani pénzügyi helyzetében is kijelenthető: demagógia a napi ötszöri étkezés, benne a gyümölcsök feltálalása - mondta a Világgazdaságnak Erős András, a váci Jávorszky Ödön súlyponti kórház főigazgatója. Hozzátette: nem áll messze a valóságtól, hogy ebben az országban minden instabil, de a 146 ezer forintos, egy beteg gyógyítására jutó tb-díj negyedik éve változatlan - miközben 2005-től csak az energia ára körülbelül 40 százalékkal nőtt.

Az étkezési normát ugyanis csak úgy lehetne meghatározni, ha egyaránt beleszámítanák a gáz, a villany, a víz és az élelmiszer árát. A váci kórház egyébként külső cégre bízta az étkeztetést, ám annak vezetője hiába áll elő áremelési igénnyel, arra évről évre főigazgatói nem a válasz. Erős András elmondta még: a környéken gazdálkodó vállalkozóktól időről időre több tonna szezonális gyümölcsöt kap ajándékba, ami nagy segítség, de erre nem építkezhetnek.

Jobb helyzetben van az ugyancsak súlyponti intézményként működő siófoki kórház. Varga Ferenc főigazgató, egyben a Magyar Kórházszövetség elnöke saját hatáskörben működteti a konyhát. Mivel a kórház nagy fogyasztó, eddig sikerült olcsón beszereznie az élelmiszer-alapanyagokat. Nem köt hosszú távú szerződéseket, így időről időre versenyezteti a beszállítói kört. Ők egyelőre biztosítani tudják az uzsonnát és a gyümölcsöt is. Úgy hozzák ki a napi ötszöri étkezést az 550 forintos normatívából, hogy hetente többször adnak főtt vacsorát a betegeknek, ezt - azon túl, hogy olcsóbb - a legtöbben szívesebben fogadják a párizsinál vagy a sajtnál. Étkeztetési technológiájuk a főzéstől a betegágyig minőségbiztosított. A kórháznak most nincs adósságállománya, de felélték a tartalékaikat, s ha nem emeli föl a kormányzat a 146 ezer forintos gyógyítási alapdíjat, náluk is baj lesz.

A kórházaknak januárban kétszer utalt pénzt a társadalombiztosító. Ám Varga Ferenc szerint ez többségüknek csupán arra volt elegendő, hogy kiegyenlítsék a lejárt beszállítói számlákat. A tb-finanszírozás megváltoztatása miatt ugyanis 10-15 százalékkal csökkent a bevételük, így sok tervezhető műtét várakozási ideje nőtt. Ám a súlyponti intézményeknek a nap 24 órájában fogadniuk kell a sürgős ellátásra szorulókat. Ha nem emelik az alapdíjat, április-májusra megismétlődik a múlt őszi helyzet, ismét meghaladja a százmilliárdot az adósságállomány.

A Veszprém megyei Csolnoky Ferenc kórházban havonta 15 millió forint jut élelmezésre, miközben 40 milliót költenek gyógyszerekre. Rácz Jenő főigazgató, korábbi egészségügyi miniszter szerint ez kevés, a börtönök napi étkezési normatívája kétszerese a kórházinak. De a tb-től kapott pénzből többre nem futja. Annak ellenére sem, hogy a 60 százalék körüli bérhányad a 13. havi bér eltörlése és a béremelések elmaradása miatt az idén nem lesz több, sőt több intézményben a megnövelt adóvonzat miatt megszüntették a cafeteria-rendszert is.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet tavaly már a huszonegyedik századi követelményeknek megfelelően építették újjá. Korszerű orvosi technológiája és modern hotelszolgáltatásai, az automata tűzoltó berendezés, a klimatizált kórtermek, az akadálymentesítés, az addigi egy helyett kiépített tíz lift jól szolgálja a rehabilitációra szorulókat. Ám Ari Lajos főigazgató szerint az új intézet működtetéséhez kevés a tb-től kapott pénz. S ha nem lesz változás, hiába épülnek föl a póluskórházak (ezek minden régióban csúcstechnológiával épülő intézmények). Ugyanis nem elég a korszerű épület és orvosi technológia, a kórházba kerülő betegeket megfelelő számú személyzettel, gyógyszerrel és étkezéssel is el kell látni.

Az egészségügyi tárca sajtóosztálya közölte: a kórházak szakmai szervezeteivel kötött megállapodás szerint az idén 146 ezer forint marad a gyógyítási alapdíj. Tavaly egyébként 10,5 milliárd többletforrást, januárban plusz egyhavi finanszírozást kaptak az intézmények.

Kövess minket!

kórházi étkeztetés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek