Kevesebben szavaznának, de még elég sokan

Közzétéve: 2008. 03. 04. 08:11 -

• 2 perc olvasás

Ha csak szerény mértékben is, de csökkent azok aránya, akik részt vennének a vasárnapi referendumon.

Weborvos Archívum

A Medián legfrissebb adataiból kiderül, ha csak szerény mértékben is, de csökkent azok aránya, akik részt vennének a jövő vasárnapi referendumon. Februárban - a korábbi 48 százalékkal szemben - a megkérdezettek 46 százaléka állította, hogy szavazni fog. Ennél is markánsabb változást mért a Századvég-Forsense: náluk a biztos részvételt ígérők aránya egy hónap alatt 64-ről 57 százalékra mérséklődött. Eközben pedig a Tárki vizsgálata szerint egy „most vasárnapi" parlamenti választáson jóval többen voksolnának, mint januárban. Az utóbbi hetekben valamelyest változott az egyes kérdésekre adandó válaszok megoszlása is: a biztos részvételt ígérők között nő a nemmel szavazók aránya. Ennek ellenére jelentős többségben vannak azok, akik igent mondanának a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj eltörlésére is. A fizetős egészségügyi ellátást a válaszolók 65-70, a képzési hozzájárulást 61-03 százalék utasítaná el. A Magyar Gallup Intézet szerint az emberek még ennél is kevésbé szeretnének a zsebükbe nyúlni, s 75-78 százalékra teszik a népszavazási kezdeményezések támogatottságát - foglalta össze a Népszabadság.


Valószínűleg eredményes lesz a referendum
A Vision Consulting véleménye szerint a népszavazás eredményes lesz, de az igen szavazatok száma a két és fél milliót nem haladja meg. Legfontosabb kérdésnek az eredményességet tartják, mert ez dönti el, melyik politikai erő kerül kedvezőbb helyzetbe, az igenek és nemek aránya csak ezután következik. Győzni egyik fél sem tud: a Fidesz a kormány teljes ellehetetlenítését, a kormányoldal pedig a nemek győzelmét nem tudja elérni - írják.

Közvélemény-kutatásnak álcázott propagandakampány, és ezerforintos vizitdíjjal való riogatás folyik a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. nevével visszaélve - erről a társaság nevében Dencső Blanka szociológus tájékoztatta a Népszavát. Mint közleményükben hangsúlyozták: a napokban a Tárki nem végzett a közelgő referendummal kapcsolatos közvélemény-kutatást. Vasárnap Nyakó István, az MSZP szóvivője jelentette be, hogy a társaság nevével visszaélve végeznek ismeretlenek „közvélemény-kutatást", ezzel kapcsolatban több telefonhívást is kaptak – adta hírül akkor az MTI nyomán a lap.

Kövess minket!

népszavazás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek