Keveslik az ügyeleti pénzt

Közzétéve: 2012. 06. 07. 07:41 -

• 1 perc olvasás

Rendkívüli ülésen tárgyaltak arról, miként lehetne a finanszírozás körüli feszültségeket enyhíteni?

Weborvos Archívum

A 13 települést magában foglaló Pétervására és Környéke Központi Orvosi Ügyeleti Társulás tagjai rendkívüli ülésen tárgyaltak arról, miként lehetne a finanszírozás körüli feszültségeket enyhíteni. A társulás elnökét, Eged Istvánt a Heves Megyei Hírlap – online kérdezte a részletekről, aki arra a kérdésre, hogy mi volt a tanácskozás fő célja, úgy válaszolt: A térségben évek óta gondot jelent az orvosi ügyeletet ellátók csekély javadalmazása. Ezt idén januárban próbálták orvosolni, amikor arról egyeztettek – tette hozzá Eged István -, hogy miként alakuljon az ügyeleti pénzek sorsa.

Az idei költségvetések elkészítésekor szerény összegű emelést fogadtak el, ám ez kevésnek bizonyult. Az orvosok a hétvégi ügyeleti díjak emelését szorgalmazzák – fűzte hozzá a társulás elnöke, aki elmondta azt is, hogy több önkormányzatnál is érdeklődtek, így próbáltak megszabni az orvosok által is elfogadhatónak tartott tarifát. Az előterjesztésemben a jelenlegi 1700 forint helyett 1900 forint/óra lenne a hétvégi tarifa.

A társulást fenntartó önkormányzatok vezetői közül sokan hivatkoznak arra, hogy a szűkös büdzséből nem nagyon telik erre a célra... vetette fel a lap munkatársa. Eged István erre úgy reagált: Manapság minden helyhatóság nehéz anyagi helyzetben van, ettől függetlenül el kell dönteni, hogy e szolgáltatás miként működtethető tovább. A mostani tanácskozást azért hívták össze, folytatt Eged, hogy mindenki megfogalmazhassa véleményét. A döntést értelemszerűen a képviselő-testületek hozzák majd meg – tette hozzá a társulás elnöke.

Kövess minket!

háziorvosi ügyelet ügyeleti díj gyermekorvosi ügyelet
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek