Kóka János elszólta magát
Közzétéve: 2008. 01. 10. 09:08 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 01. 10. 09:08 -
• 1 perc olvasás
Több jut gyógyító-megelőző ellátásokra, kórházi kezelésekre, járóbeteg-ellátásra, egynapos ellátásra és gyógyszerre is, mint tavaly.

Kóka János, az SZDSZ elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 2009-ben már tapasztalható lesz az egészségügyben a „részben magánbefektetők tulajdonában lévő üzleti biztosítók" minőségjavító ténykedése – írja a Magyar Nemzet. A koalíció eddig tagadta, hogy több-biztosítós egészségügyi rendszer alakulna ki a december 17-én elfogadott törvény alapján.
Horváth Ágnes, az SZDSZ-es egészségügyi miniszter a parlamentben az utóbbi fél év során szinte minden ülésnapon elmondta ezt a mondatot. Ehhez képest meglepetést okozott Kóka János SZDSZ-elnök, aki tegnap „részben magánbefektetők tulajdonában lévő üzleti biztosítókról" beszélt. A lap kérdésére Kóka már úgy fogalmazott „a törvény alapján részben magántulajdonosokkal működő egészségbiztosítási pénztárak jönnek létre".
A sajtótájékoztatón a szabad demokrata miniszterek osztották meg a sajtóval a 2008-as évre vonatkozó elképzeléseiket. Horváth Ágnes miniszter bízik az egészségbiztosításról szóló törvény ismételt elfogadásában, szerinte az idei évet a stabilizálódás és az átalakulás egyszerre jellemzi majd. A miniszter asszony szerint 2008-ban több jut gyógyító-megelőző ellátásokra, kórházi kezelésekre, járóbeteg-ellátásra, egynapos ellátásra és gyógyszerre is, mint tavaly. Horváth kiemelte, már dolgoznak azon a törvénymódosításon, amely minden nyilvános, zárt helyen betiltja a dohányzást.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek