Könyvelési trükk a kórházak 27 milliárdja

Közzétéve: 2010. 10. 18. 08:55 -

• 1 perc olvasás

A korábbi évek bevételeit használnák fel - holott azt a pénzt egyszer már elköltötték.

Weborvos Archívum

Az Országgyűlés hétfői ülésén várhatóan elfogadja a 2010-es költségvetés módosítását, amely mintegy 27 milliárd forintot biztosítana a kórházak konszolidációjára - fedezet nélkül, amely a Napi Gazdaság szerint csak könyvelési trükk, hiszen a korábbi évek bevételeit "használnák fel" - holott azt a pénzt egyszer már elköltötték - idézi az MTI.


A lap hétfői számában szimpla könyvelési trükknek, avagy csalásnak nevezte egy közpénzügyi szakértő a törvénymódosítást. A szakértő szerint a törvény több szempontból problematikus, hiszen bevételként nem létező pénzt kíván elszámolni, így a javaslat az idei hiányt növeli. A fedezetet - legalábbis papíron - az államháztartási törvény szintén a parlament előtt fekvő módosítása "biztosítaná", amely szerint a korábbi évek többletét az idei költségvetésben bevételként kell elkönyvelni. Ez a pénz pedig már nem létezik, hiszen az egészségbiztosítási alap többlete a folyó években csökkentette a költségvetés hiányát - vagyis a mostani javaslattal másodszor próbálják elkölteni a többletet.

Kövess minket!

kórházadósság - konszolidáció költségvetés2010 költségvetés2011
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek