Kórházátadás adóssággal
Közzétéve: 2009. 12. 07. 08:34 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 12. 07. 08:34 -
• 2 perc olvasás
A tapolcai kórház adóssága valóban meghaladja a százmillió forintot, de ez nem jelentős összeg.

Százmillió forintot meghaladó tartozást halmozott fel a Medisyst Kft., amelyet a kórház üzemeltetésével együtt szeretnének az önkormányzatnak átadni – tudta meg a Magyar Nemzet Tapolca polgármesterétől. Császár László (Fidesz) elmondta: jelenleg is folynak a tárgyalások a korábbi üzemeltetővel, hiszen az önkormányzatot rendkívül megterhelné a súlyos adósság, így azt nem kívánják kifizetni. - Ráadásul a január elsejéig rendelkezésünkre álló időkeret rendkívül szűk - tette hozzá.
A Medisyst Kft. nemcsak a tapolcai, hanem két másik, általuk működtetett fekvőbeteg-ellátó intézményt - a mezőtúri és a körmendi kórházat - is visszaadna az önkormányzatnak. Az üggyel kapcsolatban sem Draskovits Dénes (MSZP-SZDSZ) mezőtúri, sem Bebes István (Fidesz) körmendi polgármester nem kívánt nyilatkozni, mondván, a tárgyalások még nem fejeződtek be.
Bebes István korábban úgy fogalmazott egy újságírói kérdésre, hogy reméli, a változás nem lesz érezhető a betegellátásban, és bízik abban, hogy dolgozókat sem kell elbocsátaniuk. Körmend városa az üzemeltetéshez szükséges pluszpénzt költségvetési átcsoportosításból oldja majd meg - tette hozzá akkor.
Kern József, a Medisyst Kft. tulajdonosa nem tudta pontosan megbecsülni a három kórház adósságállományát, mint mondta, az ügyvezető dolga ismerni ezeket az adatokat. Annyit mindenesetre elismert: a tapolcai kórház adóssága valóban meghaladja a százmillió forintot, de mint fogalmazott, ez nem jelentős összeg, hiszen egyenlő a kórház egyhavi bevételével. Megjegyezte: emellett rengeteg pénzt fektettek be az intézményekbe. Döntésük egyik okaként azt nehezményezte, hogy a jelenlegi jogszabályok diszkriminatívak a magánműködtetőkkel szemben.
- Az önkormányzatokkal ellentétben nekünk iparűzési adót kell fizetnünk, ráadásul sem a béremelés, sem a 13. havi juttatás fedezetét nem kapjuk meg központi forrásból - nyilatkozta a cégvezető. Szerinte alkotmány- és jogellenes, hogy aszerint tesznek különbséget, ki a tulajdonos. Kitért arra is, hogy az Országgyűlés előtt álló új jogszabály még nehezebb helyzetbe hozná a privát befektetőket, hiszen többek között háromhavi kauciót kérnének a magáncégektől. Ha pedig kintlevőségük meghaladja a hat százalékot, azonnal szerződést bontanak velük.
Elmondta, ez ügyben tavasszal az Alkotmánybírósághoz fordultak, ám azóta nem kaptak választ.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek