Kórházi válság esetén lesz vésztárgyalás
Közzétéve: 2009. 05. 12. 08:22 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 05. 12. 08:22 -
• 2 perc olvasás
Napok kérdése, és látni lehet, hogyan boldogulnak a kórházak az új finanszírozási renddel.

A tavaly elvégzett gyógyító munka hetven százaléka jelenti a finanszírozás fix részét, a maradék harminc százalékot, az úgynevezett „lebegő" részt pedig már csökkentett összegben fizeti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - foglalja össze az új finanszírozási rend lényegét a Magyar Hírlap. Ez a technika emberi számítás szerint a nagy kórházaknak kedvezne, amelyek jelentősebb betegforgalmuk miatt ki tudják tölteni a meghatározott keretet, de ezt még nem igazolja a gyakorlat.
Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke közölte: az áprilistól bevezetett technika hatásait május közepén lehet majd viszonylag jól látni, ugyanis az OEP akkor összesíti a kórházak áprilisi munkáját. Előzetes számításokról azonban már beszámolt az elnök: ezek azt mutatják, hogy a lebegő részben lévő teljesítménypontok után járó százezer forint nem lesz elegendő az elvégzett munka finanszírozására. Ebben az esetben – mondta Varga Ferenc – ismét nőhet az intézmények adóssága, hiszen kevesebb bevételhez jutnak. Ha kiderül, hogy a kórházak méltánytalanul kerülnek ilyen előnytelen helyzetbe, a szövetség rendkívüli közgyűlést, „válságtanácskozást" hív majd össze, és – korábbi megállapodásuk értelmében – ismét tárgyal a finanszírozás technikájáról a szaktárcával és az OEP-pel.
A kórházszövetség elnöke megismételte többszöri kijelentését: a kórházaknak muszáj átalakulniuk, a jelenlegi struktúrához nem szabad görcsösen ragaszkodniuk. Valószínűleg szembe kell nézni azzal is, hogy néhány intézménynek be kell zárnia. Ám – mondta Varga Ferenc – a folyamatot függetleníteni kell a finanszírozás módszerétől, a kórházak átalakulásában kizárólag a szakmai elvek jelenthetnek támpontot.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek