Korlátozott helyi fideszesek

Közzétéve: 2007. 09. 04. 08:27 -

• 2 perc olvasás

A jövőben az önkormányzatok szabadon - közbeszerzési eljárás nélkül - dönthetnek kórházuk működésbe adásáról.

Zombor Gábor

Kecskemét fideszes polgármestere a lap kérdésére azt mondta, több helyen akarják külső tulajdonosnak átjátszani az egészségügyi intézményeket, a Fidesz azt ajánlja, úgy alakítsák gazdasági társasággá a kórházakat, hogy a társaság tulajdonosa az önkormányzat legyen, az átalakítást pedig csak ott javasolják, ahol ez a hatékony működést segíti. Zombor Gábor szerint a kormány egységes fellépésre számíthat részükről, ha megalakul az egyeztető fórum.

Kökény Mihály szocialista szakpolitikus a lap kérdésére azt mondta, hogy keringenek információk olyan fideszes vezetésű településekről, ahol magánbefektetőt keresnek a kórház üzemeltetéséhez. Pedig a közelmúltban Mezőtúr és Tapolca fideszes többségű képviselő-testülete is a magántőkére bízta a helyi kórház üzemeltetését. Mindkét intézményt az a MediSyst Kft. üzemelteti, amelynek ügyvezetője Németh Attila, aki az előző ciklusban a Vas megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke volt. A MediSyst tagjai korábban egy másik, ugyancsak kórházak működtetésével foglalkozó cégből, a Hospinvest Zrt.-ből léptek ki. Az első privatizációt három éve a szintén ellenzéki vezetésű Körmenden hajtották végre sikerrel.

Kökény cáfolta, hogy bújtatott privatizációt jelentene a kórházak működtetésbe adása. Az önkormányzat az üzemeltetés jogát adja át a befektetőnek, miközben az ingatlanvagyon a helyhatóságé marad; a cél, hogy az intézmény hatékonyabban működjön. A Népszava értesülése szerint a jövőben nem kell közbeszerzési eljárást kiírni, ha egy kórház fenntartója működtetésbe szeretné adni az intézményt. A döntést a parlamentnek kell meghoznia, s ha elfogadják a módosítást, a kórházak fenntartói szabadon dönthetnek arról, melyik befektetővel akarnak együttműködni.

Kövess minket!

Fidesz Medisyst Kft
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek