Kormányzati pluszpénz jut a kórházaknak

Közzétéve: 2010. 10. 11. 08:34 -

• 2 perc olvasás

Összesen 27,5 milliárd forintot szán még az idén a kormány a kórházak legalább 40 milliárdos adósságának rendezésére.

Weborvos Archívum

Rogán Antal egyéni képviselői indítvány formájában nyújtotta be a parlamentnek a költségvetési törvény ez irányú módosítását. Amennyiben a kétharmados kormánytöbbség elfogadja a javaslatot, a kabinet szabadon felhasználhatja az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) 2007-ben és 2008-ban keletkezett tartalékát. A javaslat értelmében a végrehajtás részletes szabályozásáról kormányhatározatban döntenek, így viszont azt még mindig nem tudni, hogy mely intézményeknek mennyi és milyen kompromisszumokkal juthat a Molnár Lajos-féle egészségügyi reform megtakarításaiból.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár korábban előrevetítette, csak szigorú feltételekkel és vállalásokkal kaphatnak pénzt adósságrendezésre a kórházak. Ismert ugyanakkor, hogy a nyár folyamán 18 kórház különalkuval zsebelt be pluszpénzt az Orbán-kormánytól, összesen csaknem négymilliárd forintot. E „bőkezűségnek" ugyanakkor nem ismertek feltételei és az sem, hogy a mostani konszolidációból is részesülhetnek-e ugyanazok az intézmények.

A Népszava értesülései szerint a kórház-konszolidáció a tervezett államosítások első lépése, a pénzhez jutó intézményeknek, pontosabban az azokat üzemeltető önkormányzatoknak kényszerűen bele kell majd menni a fenntartói jogok átadásába. A közigazgatásirendszer-reformmal együtt ugyanis javarészben állami kézbe kerülhet az egészségügyi ellátórendszer, a finanszírozási anomáliákat pedig a társadalombiztosítási rend újraszabásával orvosolnák.

Mint az újság korábban megírta: a tervek szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által, pontosabban a társadalombiztosítási járulékból fedezett ellátások köre szűkülne, így az E-Alap gyógyító-megelőző kiadásai hosszú távon is csökkenhetnének. Ez azonban a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak kiegészítő biztosítások fejében végeznének el olyan kezeléseket, beavatkozásokat, melyeket eddig minden tb-fizető megkaphatott, hiszen az a biztosítási csomagban benne van. Az OEP szerepe már csak azért is érdekes lesz a következő időkben, mert a kormány tervei szerint teljesen átalakítják intézményi rendszerét.

Kövess minket!

OEP - NEAK Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő kórházadósság - konszolidáció kórházi struktúra-átalakítás kormányhivatal - ügyfélkapu - kormányablak
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek