Kötelességét teljesítette, őrizetbe vették

Közzétéve: 2017. 09. 03. 09:13 -

• 1 perc olvasás

A nővér nem engedte meg a rendőrnek, hogy vért vegyenek egy pácienstől Amerikában.

A Salt Lake City-i Alex Wubbels nővér csak azt tette, amit minden egészségügyi dolgozónak – Magyarországon is – a dolga, védte a páciense jogait. Ezt azonban a helyi rendőr nem bírta idegekkel, ezért erőszakkal elvitték a kórházból, és őrizetbe vették. Wubbels a rendőrre szerelt kamera szerint többször próbálja értésére adni a rendőrnek, hogy mivel a páciens nincs letartóztatva, és nincs is eljárás alá vonva, ezért személyes adatait – így a vérképét – nem adhatja ki harmadik félnek, ezért megtagadta a rendőr kérését, hogy vért vegyenek tőle. A páciens egyébként autóbalesetben sérült meg – írja a Time cikke nyomán a 444.hu portálja.

Ám hiába a szép szó, a utahi rendőr megragadta, majd a sikoltozó nővért elvitte a kórházból. A helyi lapok arról írnak, a nővért végül nem vádolták meg, sőt a rendőrség belső vizsgálatot indított.

Hasonló eset időnként Magyarországon is előfordul, ilyen például, amikor egy drogbetegre a kórház hívja rá a rendőrséget. Hogy ez miért nem annyira kóser, a TASZ elmondja.

Kövess minket!

USA
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek