Közvetlenül nem érinti a büdzsét a népszavazás
Közzétéve: 2008. 02. 13. 08:23 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 02. 13. 08:23 -
• 1 perc olvasás
Legfeljebb ötmilliárd forintjába kerül a központi költségvetésnek a március 9-i népszavazás.

Kampányköltségekkel és a szervezési kiadásokkal is legfeljebb ötmilliárd forintjába kerül a központi költségvetésnek a március 9-i népszavazás. A Fidesz által szorgalmazott háromigenes voksolás sincs közvetlen hatással a büdzsére.
Mint ismert, március 9-én lesz a Fidesz által kezdeményezett népszavazás három kérdésről: a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról. A kormánypárti képviselők gyakran hangoztatják, hogy ha az ellenzéki párt három igenje érvényes lesz, megtorpanhatnak a megkezdett reformok, továbbá a költségvetési folyamatok is kedvezőtlenül alakulnak, hiszen a szóban forgó három tétel bevétel a büdzsé számára, amit pótolni kell. „Az idén a központi költségvetés bevételi főösszege 7,9 ezer milliárd forint, míg a kiadási oldal kilencezer milliárd forint. Legfeljebb ötmilliárd forintba kerül a büdzsének a március 9-i népszavazás" – mondta el a lapnak a tételek nagyságát Németh Dávid, az ING makroelemzője.
Az elemző úgy tartja, hogy a piacot sem foglalkoztatja különösebben a népszavazás költségvetési hatása, ami a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése esetén is legfeljebb harmincmilliárd forintra rúghat. Erre bőven van tartalék a büdzsében. Németh Dávid szerint az új egészségbiztosítási rendszerről szóló törvény parlament általi elfogadása azt a látszatot kelti, hogy a kormány eltökélt.
Csaba László közgazdász szerint a tavaszi népszavazás két fontos tényezőtől függ: a részvételtől és az eredménytől. „Ha nagy lesz a részvétel, és elutasítják a kormány által bevezetett intézkedéseket, akkor az egyfajta bizalmatlansági indítvány lesz a miniszterelnökre nézve" - hangsúlyozta a közgazdász.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek