Lakottan adnák el a Lipótot?
Közzétéve: 2009. 05. 16. 08:58 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 05. 16. 08:58 -
• 1 perc olvasás
Tucatnyi bérlakás is található a korábban megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén. A lakásokból az lakók nem hajlandók elköltözni.

Emellett az Intézet területén van egy víztározó, egy Mol-vezeték, egy műemléki védettség alatt álló kápolna és egy teniszpálya. A felsorolt épületek és egy alapítvány 99 évre szóló bérleti joga, valamint az önkormányzat változtatási tilalma még inkább megnehezíti az értékesítést. Emiatt valószínűnek tűnik, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban az ingatlanegyüttest már nem tudják értékesíteni, annak ellenére, hogy az intézmények bezárásáról már 2007 tavaszán megszületett a döntés.
Pedig az eladásból származó pénzösszeget Molnár Lajos és utóda, Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszterek ígéretei szerint az egészségügyi ágazat kapná meg. Az összeget a tervek szerint fejlesztésekre fordítanák. Az intézmények megszüntetésével megbízott Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) a kiköltöztetés, az eszközök leltárba vétele, a magántulajdonú ingóságok elszállítása után most jutott el arra a pontra, hogy a kórházakat átadja Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek, amely szakértők bevonásával előkészíti az ingatlanok eladását.
Azonban nemcsak az OPNI esetében merültek fel bonyodalmak, az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) területén például a Symbion nevű magáncég kapott földhasználati jogot. Az ügyről a Magyar Nemzet már korábban beszámolt, akkor az EKI vezetője, Kárpáti Zsuzsa azt nyilatkozta, hogy meglepődtek, mikor értesültek a fennálló a jogi helyzetről. Akkor a készletgazdálkodási intézet több hivatalnál is próbált tájékozódni, de sehol sem tudtak magyarázatot adni arra, miként kapott a magánvállalkozás 99 éves földhasználati jogot. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek továbbra sem sikerült kapcsolatba lépni a Symbion képviselőivel.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek