Láthatáron a légi mentés
Közzétéve: 2010. 03. 10. 08:08 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 03. 10. 08:08 -
• 2 perc olvasás
A fejlesztés csak kizárólagos állami tulajdonban lévő területen valósulhat meg, amely a Mentőszolgálat kezelésében van.

Nem szavazott a megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén a szekszárdi légimentő bázis ügyéről. Mint dr. Haag Éva alpolgármester, a napirend előadója elmondta, a döntéshez nincsenek elegendő információ birtokában. Közvetlenül a közgyűlés előtt kapták meg dr. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójának a levelét, mely szerint a fejlesztés csak kizárólagos állami tulajdonban lévő területen valósulhat meg, amely a projektgazda, vagyis a Mentőszolgálat kezelésében van.
Mivel a földterület megvásárlására nem rendelkeznek költségvetési forrással, azt kérik, hogy az önkormányzat a területet ingyenesen adja át az államnak. Az alpolgármester elmondta, ma már az önkormányzatok kezelésében nincsenek állami földek, s az önkormányzatok sincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy hasznosítható területről térítésmentesen lemondjanak. A közgyűlés őt bízta meg a tájékozódással, és a szükséges tárgyalások lefolytatásával.
A Mentőszolgálat uniós projekt keretében 22 helyszínen alakít ki új mentőállomást, Tolna megyében Bátaszéken. A főigazgató levelében arra hivatkozik, hogy ezek mindegyike elfogadta a feltételeket, s intézkedtek a szükséges ingatlanok ingyenes átadásáról. Csakhogy a légimentő-bázis nem mentőállomás. Dr. Haag Éva elmondta, kiemelt uniós projektről van szó, érdemes lenne az érintett városoknak összefogni, hátha sikerül a földvásárlás forrását is megtalálni. Ennek érdekében tárgyalást kezdeményeznek az Egészségügyi Minisztériummal is.
A program keretében Miskolcon, Sármelléken, Debrecenben és Pápán tervezik légimentő-bázis kialakítását. A szóban forgó városok közül eddig Debrecennel vette fel a kapcsolatot, ahol találtak ugyan állami földterületet, de nem biztos, hogy az alkalmas is a légimentésre.
Szekszárd az ipari park területén tartalékol mintegy 3 ezer négyzetmétert a már 2007 óta tervezett légimentő-bázis számára. Ez a szomszédos telkek beépíthetőségét, s így értékét is befolyásolja, hiszen azoknak egy részén is csak meghatározott magasságú ingatlanokat lehet építeni. Akkor az OMSZ Légimentő Kht.-val tárgyaltak, illetve kötöttek megállapodást. A területre a kft.-nek meghosszabbított érvényes építési engedélye van. A közben eltelt három évben az ügyben semmi sem történt, fogalmazott az alpolgármester.
Az Országos Mentőszolgálat csak a tavaly december 30-án megjelent TIOP-os kiemelt projekt kapcsán került a képbe, mint a Sürgősségi ellátás fejlesztése - mentés, légimentés című kiemelt program kedvezményezettje. A közgyűlési döntés nem is volt halaszthatatlan, hiszen a pályázatot május 1. és június 30. között kell beadni.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek