Lebuknak a gyanús csodaszerek

Az egyetlen pozitív következmény a gyanús eredetű, ismeretlen csodaszerek kiszűrése lehet.

Az uniós herbárium-irányelv elvileg nem azt jelenti, hogy a gyógynövények eltűnnek a kiskereskedelmi forgalomból - hanem azt, hogy a forgalmazás előtt minősítésre, illetve átminősítésre lesz szükség. Ez részben talán hasznos, hiszen egyre több a hatóanyagként is ismeretlen, illetve ellenőrizetlen (jellemzően távol-keleti) „csodaszer". Másrészt viszont káros is lehet, mert olyan terhet ró ennek a speciális piacnak a szereplőire, amelyet nem tudnak mindannyian elviselni, és amely nem is feltétlenül indokolt.

Kevéssé közismert, hogy a gyógynövény-kereskedelem korábban az EU egyik legkevésbé szabályozott területének számított. Európában csak két helyen vonatkoztak az adott termékkörre különleges szabályok (az egyik Németország, a másik éppen Magyarország volt), a „gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény" tökéletesen lefedte a hagyományos gyógynövényeket. Maga az unió azonban ezt a fogalmat nem ismeri, ott eddig csak gyógyszer, illetve élelmiszer létezett - márpedig egyik sem pont az, amit a gyógynövények jelentenek.

Az új EU-irányelv „tradicionális növényi gyógyszerkészítményekről" szól: ez a kategória a gyakorlatban közelebb áll a gyógyszerhez, mint az élelmiszerhez. Az új rendszerben a gyógynövény-forgalmazó átminősíttetheti a készítményt gyógyszerré (a klinikai vizsgálatok horribilis költségeit vállalva), vagy kérheti a „hagyományos növényi gyógyszerré" minősítést (ez valamivel olcsóbb, de a kis cégek számára szintén megfizethetetlen). Avagy választhatja az élelmiszer minősítést az ott érvényes gyártási és csomagolási előírások teljesítésével - vagyis a költségek mindenképpen megnőnek. Ráadásul egy hagyományos, évszázadok óta ismert hatású gyógynövény (kamilla, kakukkfű, körömvirág) esetében a most kialakuló rendszer semmilyen pluszinformációt vagy biztonságot nem ad a fogyasztónak.

Ahhoz ugyanis, hogy a hatóanyag-tartalom és a „hasznosság" is jelezhető legyen, minden egyes tételt külön be kellene vizsgálni, mivel egy gyógynövény esetében a termőhely, a napsütéses órák száma vagy a forgalmas utaktól való távolság is perdöntő lehet. Ám ilyen vizsgálatot még a gyógyszerkategóriában sem végeznek, és nem is lehetne megfizetni.

Az egyetlen pozitív következmény a gyanús eredetű, ismeretlen csodaszerek kiszűrése lehet. A másik serpenyőbe viszont az kerül, hogy az engedélyezés költségei beépülnek az árakba, és a kisebb cégek egy része várhatóan tönkremegy. A kiút olyan, alacsonyabb rendű hazai jogszabály lehetne, amely a hagyományos gyógynövények engedélyezését egyben (egyszerű tételes felsorolással) megoldja. Ilyesmivel egyébként több tagállam is próbálkozik.