Légimentők bajban
Közzétéve: 2009. 10. 16. 08:21 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 10. 16. 08:21 -
• 2 perc olvasás
A sármelléki FlyBalaton repülőtér bezárása miatt bizonytalanná vált a Zala, Vas és Somogy megyében szolgáló mentőhelikopter működtetése.

A kialakult helyzetet a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. egy új sármelléki bázis építésével kívánja megoldani, amelyhez igénybe venné a térségben található önkormányzatok segítségét. A repülőteret működtető ír-magyar Cape Clear Aviation Kft. bérleti díj ellenében „fogadta be" a légimentőket, s ígéretet tett arra, hogy 80 millió forintért bázist alakít ki számukra. Azonban ez elmaradt, mivel a korábban fejlődő légikikötő a válság hatására csődközeli állapotba került, aminek ékes bizonyítéka, hogy 2008 telén átmenetileg be is zárták a létesítményt. A múlt hét végétől ismét kényszerszünetet rendeltek el.
Túri Péter, az országban hét bázist s nyolc gépet üzemeltető Magyar Légimentő Nonprofit Kft. vezetője elmondta: tavaly télen szembesültek azzal, hogy a bezárt repülőtéren még tankolni sem tudják helikopterüket. Emiatt jelentős többletköltséggel maguknak kellett kerozint szállíttatni oda, ráadásul napokig villany sem volt a bázisukon. Túri közölte: az idén semmilyen értesítést nem kaptak az üzemeltetőktől a kikötő bezárásáról, így megint kétségessé vált, hogy tudják-e majd tankolni a helikoptert a bezárt repülőtéren.
Benkő Attila, a FlyBalaton üzemeltetési igazgatója a Népszabadságnak elmondta, hogy: egyelőre el tudjuk látni kerozinnal a gépet. Azonban arra a kérdésre, hogy még meddig, már nem tudott válaszolni.
Túri Péter szerint a bizonytalan helyzet miatt egyre sürgetőbb a már régóta tervezett új, a reptér működésétől függetlenül üzemelő - saját kerozinkúttal is rendelkező - bázis létrehozása. A tervezett beruházás mintegy 100 millió forintot emésztene fel, amelyből a Légimentők 30 millió forintot tudnak előteremteni míg a maradék 70 milliót az állam illetve a önkormányzatok segítségével igyekeznek összegyűjteni. Túri Péter szerint ez nem is reménytelen, hiszen Szentesen is a térség önkormányzatai „dobták össze" az új bázis költségeinek a felét.
Közölte: levélben kértek segítséget a zalai, somogyi és vasi települési, valamint megyei önkormányzatoktól, de választ még sehonnan sem kaptak. Sajtóértesülések szerint az önkormányzatok a következő hetekben tárgyalnak a kérdésről.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek