Magyar iskolákban, óvodákban is fertőz

Közzétéve: 2014. 10. 07. 07:40 -

• 1 perc olvasás

Jelenleg az országban ezernél is több embernél igazolták a hepatis A megbetegedést.

Magyarországon jelentősen megemelkedett a hepatitis A fertőzöttek száma. Pár évvel ezelőtt az egész országban nem volt annyi beteg, mint amennyi az idén szeptember végéig csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – mondta el a Válasz.hu megkeresésére Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának főosztályvezetője. Jelenleg az országban ezernél is több embernél igazolták a hepatis A megbetegedést. Ezt a helyzetet komolyan kell venni – húzta alá Dr. Ócsai Lajos, mert a fertőzés rendkívül könnyen terjed a rossz szociális körülmények között élők körében, azokon a településeken, ahol esetleg nem megfelelőek a higiéniás körülmények, nincsen csatornarendszer kiépítve. A mostani járvány lecsengése sajnos évek múlva várható – tette hozzá dr. Ócsai Lajos – olvasható a valasz.hu portálja.

A vírus egyik sajátságossága, hogy minél fiatalabb egyén fertőződik meg, annál nagyobb a valószínűsége, hogy szinte tünetmenetesen átesik a betegségen. Nagyjából 10 gyerekből egynél alakul ki a betegség. Az idősebb generációk azonban nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Kövess minket!

hepatitisz A
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek