Magyar onkológiai kórház Vietnamban - újratöltve
Közzétéve: 2015. 09. 27. 11:44 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2015. 09. 27. 11:44 -
• 1 perc olvasás
Magyar pénzből épült volna Vietnamban - de Szijjártó közbelépett. Most új időszámítás kezdődik.
Már működnie kellene annak az onkológiai kórháznak, amelynek a felépítéséhez a magyar kormány (igaz, nem a mostani) 60 millió eurós segélyhitel folyósítására vállalt kötelezettséget – még 2009-ben. A Mekong deltájában fekvő, 1,2 millió lakosú vietnami város azonban hiába várta a pénzt, amelyhez már 2013. elejétől hozzá kellett volna férnie. A Magyar Export-Import Bank a Nemzetgazdasági Minisztérium jóváhagyására várt, amely azonban sohasem érkezett meg. Pedig az építési és kivitelezési tervek készen álltak, a helyszínnek kijelölt Can Thóban két magyar vállalkozás nyerte meg a városi tanács által kiírt közbeszerzési pályázatot.
Papíron minden rendben lévőnek látszott: a vállalkozók ugrásra készen álltak, a vietnami pénzügyminisztérium el is küldte Budapestre a szerződéstervezetét, ám az Eximbank aláírása nem került rá. Így a nemzetközi kötelezettségként vállalt segélyhitelezés és vele a kórházépítés is kútba esett, hiszen minden erre szabott határidő rég lejárt. Jól értesültek azzal magyarázták a kormányközi megállapodás lesre futtatását, hogy az Orbán-garnitúrának, jelesül Szijjártó Péter külügyekért felelős államtitkárnak sehogy sem tetszett a vietnamiak választása. Arra azonban nem volt idő, hogy más, az államtitkár szívéhez esetleg közelebb álló vállalkozók új, az akkor már az elfogadás küszöbén állónál jobb terveket tegyenek le.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek