Magyar virológusok is Az év emberei között
Közzétéve: 2015. 01. 05. 09:19 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2015. 01. 05. 09:19 -
• 2 perc olvasás
A Time magazin nemrég Az év embereinek választotta meg az ebola ellen küzdő szakembereket.
Így két magyar virológus – Pályi Bernadett és Kis Zoltán – is magáénak tudhatja a megtisztelő címet. Kis Zoltánnal készült beszélgetésből kiderül, hogy tavasszal járt Guineában, ahol borzalmas körülmények és kirekesztés fogadta – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a delmagyar.hu portálján.
– Tavasszal kezdett el terjedni a vírus, ön pedig április közepén már a helyszínen dolgozott. Hogyan jutott ki Afrikába?
– Az Európai Unió támogatásával több európai országbeli intézet együttműködésével alakították ki a European Mobile Laboratoryt, ahová én és Pályi Bernadett kolléganőm is – mint az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában dolgozó virológusok – meghívást kaptunk. A mobil labor lényege, hogy ha egy harmadik országban üti fel a fejét egy járvány, azt oda tudják vinni, és gyakorlatilag napi 24 órán át, a hét minden napján, akár több hónapon keresztül is üzemelni tud. A guineai ebolajárvány hallatán aktiválták a labort, én pedig a kettes számú csoporttal április végén már Afrikában voltam.
– Milyen körülmények fogadták a kontingenst?
– Egy szóval jellemezve: borzalmasak. Higiénia szinte nincs, Guéckédouban, ahol voltunk, folyó víz is csak hébe-hóba volt, vödörből kellett tisztálkodni. Mindennap ugyanazt ettük, a városban pedig hatalmas a nyomor, a szegénység, rengeteg az alultáplált ember, akik mindenféle betegséggel küzdenek. Egyszer ellátogattunk egy falu egészségházába is, ami a helyi orvosi rendelőt jelentette. Az ottani bűzhöz hasonlót még sehol sem lehetett érezni, az injekciós tűk és fecskendők szétdobálva hevertek a padlón, az infúziós zacskót pedig az ablakba tették. Nem volt hőmérőjük sem: a testhőmérsékletet úgy állapították meg, hogy akinek nagyon forró a homloka, annak 39, a kicsit forrónak 38, az éppen csak melegnek pedig 37 fokos láza van.
– Mi volt az önök feladata?
– A mi csapatunk labordiagnosztikát végzett, vagyis a betegtől megkapott mintákat elemeztük: vért, vizeletet, nyálat, anyatejet. Meg kellett állapítanunk, hogy az illető maláriás vagy ebolás-e (a két betegségnek hasonlók a tünetei), a mintákat pedig be kellett csomagolnunk, hogy biztonságos körülmények között további vizsgálatokra Európába szállíthassák őket.
– Mennyire fogadták el a segítséget a helyiek?
– A higiéniai körülmények mellett a bizalmatlanság volt az a tényező, ami akadályozta a munkánkat. A helyiek általános felfogása szerint a fehér ember vitte oda a betegséget, hogy megölje az afrikaiakat, de olyat is hallottunk, hogy ebola igazából nincs, a védőoltásokkal mérgezik az embereket. Nehéz volt így dolgozni.
– Ha tehetné, újra visszamenne Nyugat-Afrikába?
– Mindenképp. Egyrészt – szakmai szemmel nézve – ez hatalmas kihívás, hiszen egy igen komoly járványról beszélünk, másrészt pedig szeretnék segíteni az embereken. Ezt itthon nehezen teheti meg az ember, tétlenül nézni végig az egészet pedig borzasztó
érzés.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek