Magyarországon születnek a Bánság gyermekei

Közzétéve: 2007. 12. 13. 08:23 -

• 1 perc olvasás

A szülők sokkal jobban bíznak például a szegedi orvosokban és kórházakban, mint a hazai orvosi ellátásban.

Weborvos Archívum

Magyarországon születnek a bánsági gyermekek közül sokan, mert a szülők sokkal jobban bíznak például a szegedi orvosokban és kórházakban, mint a hazai orvosi ellátásban - adta hírül a bukaresti Adevarul. A tényfeltáró írás megállapítása szerint Arad, Bihar és Temes megye egyre több családja dönt úgy, hogy gyermekeik megszületéséhez magyarországi orvosi szolgáltatásokat vesznek igénybe, pedig ezért komoly összegeket kell kifizetniük.

A döntés mögött a romániai kórházi ellátás alacsony színvonala és az elvárt, nagy összegű csúszópénz áll. De ezek mellett az is, hogy az elmúlt évek rossz hazai tapasztalatai nyomán az asszonyok nagyobb biztonságban érzik magukat és újszülötteiket a magyar orvosok felügyelete alatt.

A magyar egészségügyi rendszerben olyan kényesebb beavatkozások is rizikómentesen elvégezhetők, mint a császármetszés, a művi megtermékenyítés, illetve a különféle speciális analízisek. Az Adevarulnak nyilatkozó páciensek elmondták, hogy az első betegvizsgálatért 5-12 ezer, komplikációktól mentes szülésért pedig 200-300 ezer forintot fizetnek. Ennél többe kerül a császármetszéssel történő szülés, továbbá ha szövődmény merül fel. A legdrágább a művi megtermékenyítés, ami 300-400 ezer forintba kerül. Az sem akadály, ha valaki nem beszél magyarul, napi 7500 forintért tolmácsot fogadhat, aki végigkíséri a klinikák és kórházak laboratóriumain, betegvizsgálóin és kórtermein, és mindenhol segít neki megértetnie magát a személyzettel.

Kövess minket!

külföldiek gyógykezelése Mo-on
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek