Már kérvényezhetik az egészségügyiek a másodállás-engedélyt

Közzétéve: 2021. 03. 08. 18:37 -

• 1 perc olvasás

Pozitív válasz esetén az engedélyt 18 hónapra kapja meg az egészségügyi dolgozó.

Az Országos Kórházfőigazgatóság (OKFŐ) utasítása, - amely az egészségügyi jogviszonnyal egy napon, március 1-jén lépett életbe -, kimondja, hogy az állami egészségügyben főálláson kívül másod- vagy harmadállásokat kizárólag a munkáltató engedélyével végezhetnek az ott dolgozók. Tehát amit eddig nem kellett bejelenteni, azt most igen, de egyáltalán nem biztos, hogy arra igent is kap a dolgozó - írta az mfor.hu.

Akadnak azért olyan munkakörök, melyek engedély nélkül végezhetők, tehát kivételek:

tudományos, oktatói, vizsgáztató, nevelőszülői, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső tevékenységek, ha az a főmunkaidőt nem érinti

igazságügyi és szakértői tevékenység

halottvizsgálati szaktanácsadói tevékenység

kamarai tisztség

szociális intézményekben való egészségügyi tevékenység

donor alkalmassági vizsgálatának végzése.

Az engedélyt minden esetben elektronikusan kell benyújtani, amit a munkáltató (például kórház) 8 napon belül köteles elbírálni. Ugyanennyi nap áll rendelkezésre, ha a dolgozó panasszal szeretne élni negatív válasz esetén.

Ha valaki jelenleg több állami intézménynél is dolgozik, a többi intézmény vezetőjétől kell támogató nyilatkozatot kérnie, amit a kérelem benyújtásához csatolni kell. Amit nem engedélyez az OKFŐ - arról a teljes cikkben

Kövess minket!

egészségügyi szolgálati jogviszony eszj - egészségügyi szolgálati jogviszony eszj
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek