Már nem hiányoznak az altatóorvosok a kórházakból?

Közzétéve: 2016. 01. 12. 09:06 -

• 1 perc olvasás

Bár idén már nem szerepel az orvosi hiányszakmák listáján az aneszteziológia, a helyzet tavaly óta egyáltalán nem javult.

Tavaly az év utolsó hónapjaiban másról sem szóltak a hírek, mint hogy milyen súlyos altatóorvos-hiánnyal küzd egy-egy intézmény, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint azonban az altatóorvos 2016-ban már nem számít hiányszakmának - írta az mno.hu.

Csomós Ákos, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke úgy nyilatkozott: altatóorvosokból továbbra is hiány van, tavalyhoz képest nem javult a helyzet. „Nagyon sok aneszteziológus hiányzik a rendszerből, körülbelül 30 százalékos a hiány, ez maximum azért nem látszik – mondta –, mert az állásban lévők rengeteg pluszórát vállalnak."

Kiemelte, hogy messze nincs több orvos, az elvándorlás továbbra is folyamatos. – Senki nem várja el, hogy az angliai fizetést adják itthon is az orvosoknak, jóval kevesebbel is megelégednének. A munkaidőn túli (heti 48 órán felüli) pluszórákat ugyan magasabb órabérben fizetik ki, ami akár 6-7 ezer forint is lehet, de ehhez 280–300 óra munka szükséges, ami kizsigereli a dolgozókat. Ezt a munkát pedig nem lehet fáradtan elvégezni, mert súlyos következményei lehetnek – fejtette ki Csomós Ákos.

Az elnök szerint új tendencia a főállású vállalkozó aneszteziológus, ők a már említett magasabb óradíjért dolgoznak főállásban, gyakran több munkahelyen. Jelenleg az aneszteziológusok körülbelül 20 százaléka így dolgozik. Ebből a fizetésből már jól meg lehet élni, a hátránya azonban, hogy mivel nincs mögöttük egy kórház sem, kiesnek az oktatásból, továbbá ez a munkamódszer hosszú távon személytelenné válik.

Kövess minket!

aneszteziológia munkaerőhiány - orvos, szakdolgozó hiány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek