Meddig kell várni az ÁEK kártérítésére?
Közzétéve: 2010. 09. 13. 08:18 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 09. 13. 08:18 -
• 2 perc olvasás
A kórház álláspontja szerint jelenleg nem határozható meg a károsult esetében megállapítható nem vagyoni kártérítés összege.

A kórház ígérete ellenére sem kapott még kártérítést az a nő, akivel savlekötő helyett maró folyadékot, lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak a császármetszés előtt az Állami Egészségügyi Központban. Keményné Makai Boglárka azóta nem ehet és nem ihat semmi mást, csak minimális mennyiségű vizet. Hónapokig egy vékonybélszondán keresztül táplálták, júliusban megműtötték, azóta gyomorszondája van. Leghamarabb februárban kerülhet sor az újabb műtétre, amelynek során kiveszik és pótolják a nyelőcsövét. Azután talán újra egészséges lesz.
Természetesen kártérítést kért a kórháztól és eleinte úgy tűnt, nem is reménytelenül. A kórház elismerte a felelősségüket, belső vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult. A kártérítési igénnyel szemben sem voltak elutasítóak, később azonban megfeneklettek a tárgyalások.
A HM Állami Egészségügyi Központnál akkor közölték: a legapróbb részletre kiterjedő belső vizsgálat sem tudta kideríteni, hogy miként került az üvegbe a maró folyadék.
Pongrácz Krisztina, a beteg ügyvédje elmondta, hogy a kórház elismerte a kártérítési felelősség jogalapját, és szóbeli ígéretet tettek, hogy fizetni fognak. Az ügyvédnő csütörtökön levelet kapott a kórháztól. Ebben Grósz Andor főigazgatóhelyettes azt írja: megállapították, hogy „a károsult egészségi állapota nem kialakult, a közeljövőben korrekciós műtétre kerül sor, amelynek kimenetele és a beteg jövőbeli egészségkárosodása jelenleg nem ismert". A kórház álláspontja szerint ennek alapján „jelenleg nem határozható meg a károsult esetében megállapítható nem vagyoni kártérítés összege".
Mindössze annyit vállalnak, hogy az eddig felmerült, bizonyított költségeket a kórház felelősségbiztosításának erejéig kárelőlegként megtérítik.
- Nyáron még azt mondták, hogy fizetnek, mert ők is tisztában vannak azzal, hogy ha az ügy bíróság elé kerül, akkor az általunk kértnél sokkal nagyobb összeget is megítélhetnek - mondja Pongrácz Krisztina. Most viszont arról beszélnek, hogy csak akkor fizetnek, ha a beteg „egészségi állapota kialakul", csakhogy ennek időpontja teljesen bizonytalan. A következő műtét várható időpontja február, de ez nagyban függ Keményné Makai Boglárka gyógyulásának ütemétől. Ráadásul a családnak most van szüksége a pénzre. Nem csak amiatt, mert a kezelések költségesek, hanem mert az asszony nem tudja segítség nélkül ellátni a gyermekét, a segítség viszont szintén pénzbe kerül.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek