Még a lézerágyú birtoklása is bűncselekmény lesz

Közzétéve: 2019. 11. 05. 07:20 -

• 2 perc olvasás

Néhány nappal ezelőtt több ezer veszélyes lézermutatót semmisítettek meg, illetve vontak ki a forgalomból Magyarországon.

Idén eddig már több mint ötven lézeres támadás történt hazánk légterében repülőgépek pilótái ellen. A tapasztalatok szerint szinte lehetetlen a támadó elfogása, ezért a Legfőbb Ügyészség törvénymódosítást kezdeményezett. Az Igazságügyi Minisztériumban már dolgoznak a jogszabályokon. Nem kizárt, hogy a drónokkal kapcsolatos törvényeket is szigorítani kell, hiszen október közepén, három egymást követő napon illegális drónberepülés bénította meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - írta a magyarnemzet.hu.

Az incidenssorozat azonnali intézkedésekre sarkallta a Terrorelhárítási Központot éppúgy, mint a magyar polgári titkosszolgálatokat. Az üzletekben vásárolt drónok ugyanis nem tudnak belépni a tiltott légterekbe, katonai bázisokra, atomerőművek területére, így repülőterekre sem. Minden jel szerint úgynevezett autonóm repülés történt, vagyis a támadók maguk készítette drónokkal intéztek időzített támadást, amivel azt akarták bizonyítani, hogy a repülőtér nincs felkészülve az ilyen eseményekre. Esetükben már felmerülhet a terrorcselekmény előkészülete, főleg ha volt valamilyen követelésük például a légi irányítástól - írta a lap.

A Riasztás szakportál idézi Polt Péter törvénymódosításra irá­nyuló indítványát. A legfőbb ügyész a növekvő számú lézeres támadásokra tekintettel azt javasolta: a tárca kezdeményezze a Btk. módosítását oly módon, hogy az a jövőben önálló tényállásként tegye lehetővé büntetni a nagy teljesítményű, kézi lézerkibocsátó eszközök engedély nélküli beszerzését, tartását is, ne csak az engedély nélküli használatát.

A Riasztás szerint egyébként néhány nappal ezelőtt több ezer veszélyes lézermutatót semmisítettek meg, illetve vontak ki a forgalomból Magyarországon. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés során 27 terméket vizsgáltak meg, de mindössze négy felelt meg az előírásoknak.

Kövess minket!

drón
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek