Még influenza elleni oltóanyagot is szállított Schadl Völnernek

Közzétéve: 2023. 02. 08. 03:03 -

• 1 perc olvasás

Az államtitkár 2021-ben a csak 3 év alatti gyerekeknek vagy szervátültetteknek járó 4 komponensű oltást akarta, ráadásul 10 adagot.

Félt, hogy nem jut neki, ezért Schadl György segítségét kérte influenza elleni védőoltáshoz Völner Pál – ez derült ki a végrehajtói kar elnöke ellen folyó korrupciós ügy nyomozati hanganyagából, amely az RTL birtokába jutott. Az államtitkár 2021-ben a csak 3 év alatti gyerekeknek vagy szervátültetteknek járó négykomponensű oltást akarta, ráadásul tíz adagot. A felvételek szerint néhány napon belül már be is oltották - írja az rtl.hu.

Maga Orbán Viktor népszerűsítette az influenza elleni oltást 2020-ban. Az állam akkor felvásárolta és ingyen biztosította a vakcinát mindenkinek. Kétféle oltóanyag volt: három komponensűt bárki kaphatott, a több vírustörzs ellen védő és kevesebb mellékhatást okozó négy komponensűből azonban jóval kevesebb adagot rendelt a kormány. Ezért több háziorvosi rendelőben is heteket vártak az ilyen vakcinára. Ezt ugyanis nem kaphatta meg akárki.

Ez a 3 éven aluli gyermekek részére áll rendelkezésre – közölte Müller Cecília 2020 októberében. Rajtuk kívül a várandósok, az autoimmunbetegek és a szervátültetetteknek írhatta fel az orvos a négykomponensű vakcinát. Ilyet akart azonban Völner Pál is egy évvel később. A Schadl-ügy nyomozati hanganyaga szerint az államtitkár nem bízott az állami rendszerben és 2021. október 26-án azért hívta fel a végrehajtói kamara elnökét, hogy ilyen oltóanyagot szerezzen neki, ráadásul nem is egy adagot.

További részletek a cikkben.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek