Megakadt a kórházösszevonás

Közzétéve: 2009. 11. 04. 08:19 -

• 2 perc olvasás

Egyelőre semmi nem lesz a megyei kórház és a pécsi Klinikai Központ január elsejével tervezett összevonásából.

Weborvos Archívum

A megyei kórház és a pécsi Klinikai Központ január elsejével tervezett összevonásából egyelőre semmi nem lesz, a megyei önkormányzat ugyanis megszakítja a tárgyalásokat a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE). Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke azzal indokolta a lépést, hogy a megye és az egyetem közötti korábbi megállapodás egyik passzusa úgy szólt, hogy a PTE munkaügyi jogutódlással veszi át a kórház dolgozóit, azonban most ezt áthelyezéssel kívánják megoldani, így szerinte nem garantálja semmi, hogy az alkalmazottak ugyanolyan feltételekkel dolgozhatnak majd mint eddig.

Mint ismeretes, nyár elején kész tényként volt kezelhető, hogy megvalósul a pécsi egészségügyi intézmények összevonásának első lépése azt követően, hogy a PTE és a baranyai közgyűlés is döntött a megyei kórház integrációjáról. Az intézmény 2010. január elsejével szűnt volna meg, ezt követően tizenöt évig az egyetem végezte volna a betegek ellátását. A PTE és az önkormányzat szakemberei a nyáron az átadás-átvétel részleteiről, és a gyakorlati teendőkről szakmai programot is készítettek.

Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke kedden délután azt mondta, a korábbi megállapodás szinte minden pontját módosította az egyetem - ezeket a megyei önkormányzat a tárgyalások során el is fogadta -, ám a legutóbbi, a munkajogi kérdéseket illető változtatási szándékot már nem. „Hatszázötven dolgozó sorsa a tét" - tette hozzá az elnök.

A megyei önkormányzat pénteken rendkívüli ülésen tárgyalt volna a kórházak összevonásáról, jelen állás szerint ez a téma lekerül a napirendről. Gábriel Róbert, a PTE rektora közölte, már csak ez az egyetlen nyitott kérdés maradt a tárgyalások során. Hozzátette, bíznak abban, hogy nem szakadnak meg véglegesen az egyeztetések. Egyelőre nem tudni, hogy ha valóban meghiúsul az intézmények egyesítése, akkor mi lesz a megyei kórház sorsa. Hargitai János ezzel kapcsolatban annyit mondott, szóba kerülhet az intézmény „lecsupaszítása", ami vélhetően egyes tevékenységek megszüntetését jelentheti, és az is, hogy valamilyen formában összevonják a harkányi gyógykórházzal.

Kövess minket!

pécsi megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek