Megállapodás a költségvetés szerkezetéről

Közzétéve: 2009. 08. 31. 08:02 -

• 2 perc olvasás

Lezárult a jövő évi költségvetés előkészítésének folyamata, az alapszerkezetben megállapodott a kormány és az MSZP-frakció.

Weborvos Archívum

Az alapkérdésekben megállapodtunk, a költségvetés alapszerkezetéről szóló vitát nem fogjuk újra felnyitni - fogalmazott az MSZP-frakció és a kormány közötti költségvetési tárgyalások egyik állandó résztvevője.

Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton a frakció vezetésével tárgyalt a jövő évi költségvetésről. Mesterházy Attila frakcióvezető a hétvégi tárgyalás után megerősítette: a költségvetés takarékos és fegyelmezett lesz. Alapul a korábban Bajnai Gordon által is kőbe vésett 3,8 százalékos hiánycélt vették, a prioritások között a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás szerepelnek.

Információk szerint az ÁNTSZ-t és a vérellátó szolgálatot is érintő tételei okoztak feszültségeket a frakcióban. Mint ismeretes, a Pénzügyminisztérium tervei szerint az idei 41,5 milliárd helyett jövőre várhatóan 37,6 milliárd jut az egészségügyi ágazat költségvetési fejezetéhez tartozó intézmények működtetésére, így például az Országos Mentőszolgálat és az Országos Vérellátó Szolgálat költségeire, illetve 450 millió forinttal kevesebb jutna az ÁNTSZ működésére is.

Szintén feszültségforrás volt, hogy az idei - az évközi megszorításokkal már csökken- tett - 718,32 milliárd forint értékű gyógyító-megelőző kassza jövőre 13 milliárd forinttal zsugorodik. A kormányfő közvetlen környezetéhez tartozó forrás mindezzel kapcsolatban megjegyezte: a költségvetésben jövőre reálértéken ugyanannyit költenek az egészségügyre, mint az idén, vagyis nincs forráskivonás. Információk szerint ismét a járulékcsökkentésre és az ebből adódó bérköltségcsökkentésre utalt tervezett lehetőségként.

Ugyanakkor az egészségügy néhány tízmilliárdos többletet is kap, mivel kompenzálni akarják - az államigazgatásban egyébként sehol nem kompenzált - áfanövekedést. A költségvetési tárgyalások eredményéről a mai frakcióülésen fog bejelentéseket tenni Bajnai Gordon a kormánypárti politikusoknak, a költségvetést pedig a kormány először kedden tárgyalja, elfogadni várhatóan szeptember 9-én fogja. A büdzsétervet két nappal később, szeptember 11-én nyújtják be az Országgyűlésnek.

Kövess minket!

egészségügyi költségvetés költségvetés2010
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek