Megregulázzák az orvosok gyógyszerfelírását | Weborvos

Az átlagtól eltérő mértékű gyógyszerrendelést pénzelvonással szankcionálják.

A hatályos, bár a jelenlegi állapot szerint januártól alkalmazott szabály szerint egyes meghatározott gyógyszercsoportokban arra "ösztönzik" az orvosokat, hogy a csoport legalacsonyabb tb-támogatású készítményét írják fel a betegnek. Ennek elmaradása esetén forráselvonással szankcionálják az egészségügyi szolgáltatót. Az átlagtól eltérés büntetése azt jelenti, hogy az ország gyógyszert rendelő orvosainak felét, intézményével együtt, állandóan szankciókkal sújtják majd. Az átlagtól való erőteljes eltérés esetén az intézmény finanszírozása 10 százalékától is elköszönhet. Ezt az összeget a fenntartó önkormányzatnak kell majd pótolnia.

A háziorvosok esetében az országos átlag felett gyógyszert rendelő doktorok praxisfinanszírozásából vonják le a büntetést, ők tehát szinte azonnal és a saját bőrükön érzik a forrásmegvonást. Ez a kényszer a betegek szintjén is komoly változásokat okoz majd, hiszen a financiális nyomás miatt az ad hoc gyógyszerelés esetén jelentősen szűkül majd az orvos által választandó/választható gyógyszerek száma, míg krónikus gyógyszerek esetén igen nagy számban várhatóak további gyógyszerátállítások, az egészségi állapotra gyakorolt hatás kiszámíthatatlan.

A lap egy további írásából kiderül, hogy a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint idén július végéig 33 milliárd forinttal kevesebbet fordított a költségvetés a járóbetegek gyógyszerár-támogatására, mint a 2006-os esztendő azonos időszakában. Ez a különbség még jelentősebb, ha hozzáadódnak azok összegek is, amelyeket a gyógyszergyártók fizetnek be termékeik támogatása és az általuk foglalkoztatott orvoslátogatók után.

Nézzük meg, mi áll e "sikersztori" mögött, mire számíthatunk a jövőben, és mik lehetnek a következményei. Az 1990-es évek eleje óta többszörösére emelkedett a Magyarországon elérhető törzskönyvezett gyógyszerek száma. Az elmúlt 12 év kormányai, figyelmen kívül hagyva a piaci trendeket az éves támogatási keretösszeg meghatározása során, a várhatónál kisebb összeget határoltak el gyógyszerár-támogatásra. Az alultervezés láthatólag állandóan jelen volt a rendszerben, s erre megoldásként a kormányzat évről évre kipótolta a hiányt, 2003-tól kezdve már a gyógyszergyártók anyagi hozzájárulásával. A gyártói befizetések ugyan több esetben is jogi, alkotmányossági aggályokat vetettek és vetnek fel, s az elmúlt évekig nem is mutattak jelentős forgalmi bővülést visszafogó erőt, ez évtől komoly hatással bírnak a gyógyszerkassza kiadási többletének megszüntetésére.

A konvergenciaprogram a gyógyszerár-támogatások GDP-hez viszonyított arányát jelentősen mérsékelni szeretné a 2007-2010-es időszakban. Ennek következtében 2007-től a gyógyszer-gazdaságossági törvény maximálja a költségvetési források mértékét, és több ponton is szabályozza a gyógyszerpiacnak mind keresleti, mind kínálati oldalát. Az első hatékony intézkedéssel, a támogatási kulcsok 2007. január 16-i csökkentésével 54 milliárd forint megtakarítást jelent változatlan gyógyszerforgalom mellett, azon az áron, hogy a lakosság térítési díja mintegy 50 százalékkal emelkedett.

További jelentős megtakarítást eredményezett az idei év tekintetében a költségvetés számára a fixesítés és a hozzá kapcsolódó szabályok következtében megvalósuló árcsökkentés. Az eredmények egyrészt a szabályok módosításainak következményei, másrészt annak, hogy a referenciaárakat és a hozzájuk tartozó árkorlátokat folyamatosan újraszámolják, illetve az eddig is létező szabályokat szigorúbban alkalmazzák. Ezek csökkenő mértékűek, kifulladni látszanak, és az elkövetkező években csak egy-egy nagy forgalmú termék szabadalmának lejártakor számíthat a kormányzat jelentős megtakarításra.

Az összeállítás egy további cikkének szerzője arról ír, hogy a gyógyszerrendelés ösztönzéséről szóló kormányrendelet szerint semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy a szabályozás alapján számított országos átlag jelentené a minőségi és hatékony gyógyszerrendelést. Ezt csak szakmailag megalapozott felhasználási vizsgálatokkal lehetne megállapítani. Véleménye szerint az is elgondolkodtató, hogy az ellátórendszert általában és a gyógyszerhasználatot különösen ismételten bíráló kormányzat ebben az esetben mégis a jelenlegi átlagos gyakorlatot állítja mércéül. Mindig lesznek az országos átlagot meghaladó orvosok.

Az indokolhatatlanul szűkre szabott, kétszázalékos eltérést, és a büntetést csak úgy védhetik ki az orvosok, ha nem írnak föl a rendelet által érintett gyógyszert, vagy megállapodnak, hogy ezek közül pontosan mit, mennyit utalványoznak, függetlenül az ellátott betegektől. Az is különös, hogy a rendelet nem különbözteti meg az orvost a szerint, hogy az ellátás mely szintjén, mely szűkebb területen dolgozik, milyen betegeket gyógyít. Egy szakrendelőben hiába dolgozik tucatnyi takarékos orvos, ha ugyanott található akár egyetlen specialista is, aki drága szereket ír, a szolgáltatót visszatérítésre fogják kötelezni. Ez ellen a szolgáltató a legegyszerűbben úgy védekezhet, ha megszünteti a speciális rendelést. Így a beteg ellátatlanul marad vagy kórházba utalják, a fekvőbeteg-ellátásra a rendelet hatálya nem terjed ki. A szerző szerint a nemzetközi tapasztalatok szerint a büntetésnél sokkalta hatékonyabb a visszajelzés, a képzés.