Megváltoztatja az újszülöttek agyát a szegénység és a veszélyes környezet

Közzétéve: 2022. 04. 13. 19:26 -

• 1 perc olvasás

A szegénységben élő anyáktól született babák MRI-vizsgálata kisebb térfogatot mutatott az egész agyra vetítve, mint a többieknél. 

Kutatások korábban már kimutatták, hogy a szegénység és a bűnözés komoly hatással lehet a gyermekek egészségére. A Washington Egyetem St. Louis-i Orvostudományi Karának új tanulmánya azonban azt sugallja, hogy bizonyos környezeti tényezők már azelőtt befolyásolják az agy szerkezetét és működését, hogy a babák megszülettek volna – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközleménye alapján a 24.hu

A JAMA Network Open folyóiratban közzétett tanulmány szerint az egészséges újszülötteken alvás közben végzett MRI-vizsgálatok azt mutatják, hogy a szociális hátrányokkal, például szegénységgel küzdő anyák csecsemői általában kisebb aggyal születtek, mint azok a csecsemők, akiknek anyja jobb körülmények között élt.

A szegénységben élő anyáktól született babák MRI-vizsgálata kisebb térfogatot mutatott az egész agyra vetítve – beleértve a szürkeállományt, a szubkortikális szürkeállományt és a fehérállományt is –, azokhoz a csecsemőkhöz viszonyítva, akiknek anyja magasabb jövedelmű. Az agyvizsgálatok, amelyeket néhány nappal vagy héttel a születés után végeztek, azt is kimutatták, hogy a szegénységben élő anyáktól született csecsemők agyában kevesebb volt a barázdázottság. A kevesebb és sekélyebb redők általában az agy éretlenségét jelzik.

Kövess minket!

újszülött
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek