Merényletre készültek?
Közzétéve: 2010. 02. 27. 10:58 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 02. 27. 10:58 -
• 2 perc olvasás
Egy kollégájuk figyelmeztette őket a készülő merényletre, s ők tájékoztatták az ügyészséget.

Molotov-koktélt akartak a kertünkbe dobni - állította Éva, egyike annak a két ápolónőnek, aki feljelentést tett a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában az ápoltakat ért erőszak és szexuális zaklatások miatt. Elmondta: egy kollégájuk figyelmeztette őket a készülő merényletre, s ők tájékoztatták az ügyészséget.
A lap megkérdezte az esetről Téglás Péter kiskunhalasi ügyészt, ám ő kijelentette: ellenőrizték ezt, de az állítás a nyomozó hatóságok szerint nem valós.
A feljelentő ápolónő kifejtette, úgy tudja, a nyomozás jól halad, több, jelenleg is a pszichiátrián dolgozó személyt hallgattak ki, akik tanúvallomásukban igazolták állításaikat.
- Mind többen állnak mellénk, és úgy hallottuk, olyan hozzátartozók is a feljelentésünket alátámasztó tanúvallomást tettek, akiknek a rokonát sérelem érte - mondta Éva.
- A nyomozás során több mint hat ápolónőt és a főnővért is kihallgattuk, ám házkutatást a napokban senkinél nem tartottunk -tájékoztatott Farkasné Wodring Zsuzsanna, a kiskunhalasi rendőrkapitányság szóvivője arra reagálva, hogy az Atv.hu arról számolt be: a „napokban széles körű házkutatást tartottak az ügyben", és számítástechnikai szakértő kirendelését tartották szükségesnek. Ezenkívül igazságügyi elmeorvosi szakvéleményt is kértek, jelenleg az eredményekre várnak.
Az Atv.hu arról is hírt adott, hogy az egyik kereskedelmi televízió akár 1,5 millió forintnál is többet adott volna a két ápolónőnek, ha felvételt szereznek a betegek megveréséről, a szexuális aktusaikról.
A szóvivő ugyanakkor hozzátette: a nyomozás kezdetén az intézmény kérdéses osztályának nővérszobájában tartottak házkutatást, melynek során számítógépeket foglaltak le, és ezzel kapcsolatban igazságügyi kiskunhalasi pszichiátria két ápolónője szerint a személyzet egyes tagjai az ápoltakat súlyosan bántalmazták, illetve nyilvános szexuális együttlétekre kényszerít ették.
Kiskunhalason sem a belső, sem a minisztériumi vizsgálatok nem tártak fel visszaéléseket.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek