Mi már átléptük a Rubicont
Közzétéve: 2007. 09. 08. 09:35 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 09. 08. 09:35 -
• 1 perc olvasás
A Fidesz és a koalíció között annyira éles az ellentét, hogy az már zavarja az embereket – írja a Népszabadság.
![]() |
Gyurcsány Ferenc a lapnak adott interjúban beszél arról, hogyan ítéli meg az eddig eltelt időszakot, minden mehet így tovább, vagy új szakasznak kell következnie. Mint mondja, „megmutatjuk azt, amit évtizedekig nem akartunk tudomásul venni. Az egészségügy például eddig sem volt ingyen, fizetni kellett érte adóban, járulékban, sőt hálapénzben, csak utána azt az összeget igazságtalanul és rosszul osztották el. Igaz, hogy látszólag ingyen adták."
A miniszterelnök véleménye szerint az egészségügy az egyik legbonyolultabb rendszere a társadalomnak. Nem lehet úgy mérlegelni, hogy ha ebből ötszázhúszat megváltoztat, az már reform. A változtatás logikája a fontos. A betegről kell, hogy szóljon a rendszer, érte kell, hogy versenyezzenek, és ne fordítva legyen. Hogy felszabaduljanak az egészségügy páciensei az alávetett helyzetekből. És, ha ehhez eszközként üzleti biztosítóknak kell részt venniük a működtetésében, akkor annak is meg kell lennie.
A Fidesz elnöke 2000-ben még azt mondta, hogy nem akar pénzt önteni az egészségügy feneketlen zsákjába, most azt, hogy úgy jó a rendszer, ahogy van. Gyucsány szerint négy év távlatában az egészségügyi reform sikertörténet lesz. A 25 milliárd forintos többlet, amit most kórházi minőségre és a mentőkre fordítanak, mások mellett.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek