Mi van a spontán vetélések mögött? | Weborvos

Az orvosok, a tudósok folyamatosan szembesülnek a problémával, és régóta keresik a kórélettani hátterét.

A laikusok nem igazán tudják, hogy a terhességek egyharmada a legkorábbi szakaszban, a megtermékenyülést követő első hat héten spontán megszakad. További tíz százalékuk a 12. terhességi hét előtt végződik spontán vetéléssel. Ez talán azért sem annyira közismert, mert a magzat elvesztése ilyenkor még aránylag kevés tünettel, erősebb „menstruációs" görcsökkel, nagyobb vérzéssel jár. Az orvosok, a tudósok persze folyamatosan szembesülnek ezzel a problémával, és régóta keresik a kórélettani hátterét.

Érdekes módon, a spontán kilökődés kutatásakor eddig nagyobb hangsúlyt fektettek a magzati problémákra, tehát arra, hogy mi a baj magával a beágyazódott embrióval, miért lökődik ki spontán a szervezetből. Kevesebbet foglalkoztak viszont a „donorral", a befogadó méhhel. Persze a spontán vetéléshez vezető anatómiai, strukturális okok jól ismertek, ám a szöveti, sejt- és genetikai szinten lejátszódó folyamatokat csak mostanában kezdik részletesebben feltárni.

Ehhez fontos lépés lehet Jan Brosens, a londoni Imperial College kutatójának munkája. A brit tudós arra az ellentmondásra figyelt fel, hogy az ismétlődő vetélések miatt orvosukat felkereső nők - paradox módon - az átlagnál gyorsabban, egy-két hónapos próbálkozás után megtermékenyülnek. Brosens doktor munkatársaival mintát vett a spontán vetélők méhének nyálkahártyájából, és ezeket összehasonlította egészséges, normális lefolyású terhességen átesett nők biopsziás anyagaival.

A szövetmintákban két fontos, a terhesség kimenetét meghatározó tényezőt vizsgált. Az egyik az úgynevezett PROKi nevű anyag (ez a pro-kinetini nevű bioaktív fehérje rövidített neve), amely - némileg leegyszerűsítve - a méhszövetnek az embrió befogadóképességét jellemző faktora. A másik vizsgált anyag a prolaktin nevű hormon, amely (más női hormonok mellett) a terhesség normális lefolyásának fontos jelzőfaktora. Koncentrációja összefügg a méhfal növekedésével, megvastagodásával, és e nagyobb szövetmennyiség vérellátásához szükséges új érhálózat kifejlődésével.

Kiderült, hogy a spontán vetélésre hajlamosaknál e két faktor koncentrációja ellentétesen mozog. A PROKi koncentrációja az átlagnál magasabb volt, és ezért a megter-mékenyülés (egyébként rövid, alig 24-48 órás) időszaka az átlagnál jóval hosszabbra nyúlt, azaz javult a teherbeesés esélye. A prolaktin szintje viszont alacsonyabb volt, ezért a méh megnagyobbodása, illetve vérellátása relatíve gyengébbé vált. Ezért aztán a terhesség fennmaradásának esélye kisebb lett, és megszakadt.

Hogy miért termelődik kevesebb prolaktin, még nem tudják, de korábbi kutatások arra utalnak, hogy a megtermékenyített pete a beágyazódás időszakában nem küldött az anya méhszövetébe kellő erősségű impulzust, „jelzést", és ezért nem termelődött elegendő hormon.

E két faktor gondos nyomon követésével időben ki lehet majd deríteni, melyek a veszélyeztetett terhességek. Másrészt olyan gyógyszereket lehet majd előállítani, amelyek kiküszöbölik ezeket a kórélettani folyamatokat, illetve pótolják a terhesség megtartásához fontos anyagokat.