Mikortól kapják az új számítás szerint a pénzüket a háziorvosok?

Közzétéve: 2023. 03. 06. 16:54 -

• 1 perc olvasás

Többen attól tartanak, hogy önhibájukon kívül csökken majd több százezer forinttal a bevételük, és így nem tudják miből fenntartani a praxist.

A kormány – pontosabban a parlament – az egészségügyi törvény módosításakor megváltoztatta a háziorvosok és fogorvosok finanszírozási rendszerét is, január 1-i hatállyal. Az eddigi fix összeg helyett arra számíthatnak, hogy a finanszírozásnál nagyobb hangsúllyal veszik figyelembe az úgynevezett indikátorokat: a többi közt azt nézik majd, a páciens elment-e a javasolt/felírt szűrővizsgálatra vagy kiváltotta-e a gyógyszerét. Miután ezt nem tudják befolyásolni az orvosok, többen attól tartanak, hogy önhibájukon kívül csökken majd több százezer forinttal a bevételük, és így nem tudják miből fenntartani a praxist. Ez volt az egyik elem, ami miatt tiltakozott a Magyar Orvosi Kamara is - írta a hvg.hu.

Láthatóan húsba vágó a lépés, azt viszont még mindig nem tudni, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok mikortól kapják e szerint a pénzüket. A lap információi szerint februárban simán le lehetett adni az új rendszerbe illő elszámolást, ám annak még semmilyen következménye nem volt. Többekkel beszéltek, van, aki úgy hallotta, áprilistól már e szerint számláznak, másoknak viszont feltűnt egy korábbi államtitkári levélben az a kitétel, hogy „legkorábban áprilistól" él a változás.

Megkeresték a Belügyminisztériumot, hogy pontosan mikortól vezetik be pontosan az új rendszert, amire a következő választ kapták: a nemzetközi tapasztalatokat is alkalmazó indikátorrendszer jelenleg tesztidőszak alatt áll. Az indikátorok alapján tényleges kifizetésre egyelőre nem kerül sor. Az indikátorok hatékonyságának monitorozása folyamatos.

Kövess minket!

háziorvosi finanszírozás indikátor
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek