Mindennapi vírusaink
Közzétéve: 2009. 01. 14. 08:33 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2009. 01. 14. 08:33 -
• 3 perc olvasás
Mit gondolnak, lesz az idén influenzajárvány?

Ez beugrató kérdés, ugyanis a válasz nem tudható, az viszont igen, hogy ősz táján az illetékesek általában bejelentik, hogy megint lesz járvány, súlyosabb, mint a tavalyi volt. Aztán vagy lesz, vagy nem lesz. Ha viszont januárban, februárban feltűnően sok a megbetegedés, mutatják a híradókban a zsúfolásig megtelt rendelőket, akkor sietve közlik, hogy ne butáskodjon a jónép, ez még nem járvány.
Az első felvonáson már túl vagyunk, szeptemberben értesülhettünk arról, hogy Európában három megváltozott influenza-vírustörzs jelent meg, közülük a H3N2 jelű a legveszélyesebb, ez eddig csak a déli féltekén, főleg Ausztráliában pusztított, de most aztán mi is telibe kapjuk. Az egyik illetékes egyenesen azt nyilatkozta, hogy a H3N2 olyan súlyos szövődményekkel jár, hogy megnézhetjük magunkat! Világjárvány sem elképzelhetetlen, ebben az esetben minimum hatvanezer halottra lehet számítani, ráadásul minél több helyen tombol a kórokozó, annál nagyobb az esélye, hogy frigyre lép a madárinfluenza vírusával, abból meg nem sok jó sülhet ki. Ettél a fenyegetéstől még annak is kutya rossz kedve lesz, aki megkapta a védőoltást. Mert a madárvész itt van a küszöbön, december utolsó napjaiban Alsó-Szászországban több százezer baromfit kellett elgázosítani.
A vészjósló hírek csak azt felejtették el megemlíteni, hogy az emberre teljesen veszélytelen H5N3 vírus támadta meg a német pulykákat. A hazai illetékesek igazán alaposan elemezték a várható helyzetet, még azt is tudják, hogy az idei járvány három hullámban támad Magyarországra, ennek következtében kimerülhetnek az egészségügyi kapacitások, a gyógyszerköltségek az egekbe szöknek, s gazdaságunkat 1200 milliárd forintos veszteség is érheti. Komolyan mondom, hovatovább az a legkellemesebb eshetőség, ha nem jön a gáz Ukrajna felél, és az ember békés családi körben, minden aljas szövődmény nélkül megfagy a saját lakásában, és még az sem vigasztalja, hogy előtte beadatta magának a hangsúlyozottan új összetételű influenza elleni vakcinát, amely a mutáns törzsek ellen is hatásos. De ha valakit nem dönt le a lábáról a H3N2, a világért se ünnepeljen, mert még nyugodtan megkaphatja a kanyarót, ugyanis ez a lassan kivesző betegség is új erőre kapott, tavaly hatezer fölötti megbetegedést észleltek az EU-országokban (a legtöbbet Romániában), de az utóbbi években világszerte százezrek haltak bele a szövődményeibe. Valamikor gyermekbetegségnek számított, mostanában viszont feltűnően sok a húsz évesnél idősebb beteg.
De nemcsak a kanyaró, a TBC is éledezik. A hozzáértők azt mondják, hogy a klímaváltozás okozza, hogy a „halálos tizenkettőként" emlegetett kórokozók egyre messzebbre képesek terjedni a Földön, s gyakorlatilag bárhol járványt okozhatnak. Dyen például a pestis, az álomkór, a babeziózis, a madárinfluenza, a kolera, az ebola, a tuberkulózis, a sárgaláz. Mintha a középkor térne vissza. Az orosz Mars-expedíció részeként az idén októberben lövik fel a Phoboss-Grunt nevű, önműködő robotot szállító űrhajót. A robot biomoduljában harminc, egymástól elszigetelt kémcsőben különféle mikrobákat helyeztek el, ezeket feljuttatják a Marsra. A tudósok arra kíváncsiak, hogy a kivételes ellenálló képességükről ismert élőlények hogyan viselkednek az űrben. Ez lesz az első tesztje a pán-spermia-elméletnek, amely szerint az élet bárhol az univerzumban jelen lehet. Ennek az elméletnek a továbbvitele az exogenezis teóriája, amely szerint a Földre is máshonnan érkezett az élet csírája. Még az is lehet, hogy az influenzát is onnan kaptuk. Akkor pedig kölcsönkenyér visszajár.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek