Minek hozta kórházba? Hát haldoklik…

Évente több százezren kerülnek ki a kórházakból úgy, hogy szakszerű ápolást igényelnek.

A legnehezebb a helyzet, ha ez végstádiumban történik. A család többnyire tanácstalan ilyenkor, de sajnos az egészségügyi rendszer is. A kórházak a gyógyíthatatlan betegeket átvehetik a krónikus osztályra - ha van hely. De ezeknek nem az elviselhető halál feltételeinek a biztosítása a feladatuk. Erre szolgálnak a hospice részlegek, ha vannak.

Magyarországon ma ezrek élik meg évente azt a helyzetet, hogy hazakapják magatehetetlen, ellátásra szoruló családtagjukat. Megtörténhet, hogy valakit még tartana a kórház, de a család haza szeretné vinni, hogy a megszokott környezetében tölthesse utolsó heteit. A kórházban azonban minden - gyógyszer, kötszer, ápolói segítség - ingyen van, otthon mindezért fizetni kell. Több százezer forint a különbség. A család az államról leveszi az ápolás terhét, de nem számíthat semmiféle ellentételezésre.

A kórházból kiadott betegnek, illetve családjának szabály szerint jár segítség: az otthoni szakápolás, a haldoklóknak járó úgynevezett hospice ellátás és a körzeti védőnő is ad támaszt. Az otthoni szakápolás, háziorvosi rendelésre 14 alkalommal igényelhető, és háromszor megismételhető. Gyógytorna, fizikoterápia vagy más speciális segítség, külön kérelemre, 28-szor vehető igénybe. A speciális, kizárólag daganatos betegeknek, kórházi javaslatra, rendelhető hospice ellátás intézményi formában, korlátlan ideig, otthon háromszor ötven napra kapható.

Szociális munkások is segítenek a rászorulóknak, ők azonban csak minimális költségtérítés ellenében. A hozzátartozók mégis egyedül érzik magukat, ugyanis az esetek többségében nem tudnak arról, hogy lenne némi segítségük. A betegjogi képviselők szerint a rászorulók többsége semmilyen információt nem kap a kórházban, amikor onnan kikerül. Bognár Ágnes fővárosi betegjogi képviselő is megerősíti, hogy a családok döntő többségének fogalma sincs, mit csináljon súlyos beteg, ápolást, akár folyamatos felügyeletet igénylő hozzátartozójával.

Az intézményvezetők szerint még ott is nehéz a helyzet. ahol a lehető legtöbbet tesznek meg azért, hogy a betegeket „jó helyen tudják". A miskolci megyei kórházban szociális munkások keresik a rászorulóknak a helyet, a városban van húszágyas hospice részleg, a Máltai Szeretetszolgálat saját pénzből működtet egy ápolási otthont, s több ápolási szolgálattal van együttműködésük. De a rendszer így is lyukas. A hospice-t klasszikusan csak rákbetegek vehetik igénybe, az intézményi ellátásra hosszú várakozás után, leginkább „kihalásos" alapon lehet bekerülni. Vannak „elhelyezhetetlen" betegek is.

Az OEP-finanszírozással igénybe vehető külső segítség, otthoni szakápolás is. Ferencz Rita, a Nurse Háziápolási Szolgálat - ez privát vállalkozás - vezetője azt mondja, e szolgáltatás az országban, de a fővároson belül is egyenetlenül érhető el. Ott jó a helyzet, ahol a háziorvos tudja, hol vannak olyan OEP-finanszírozott szolgáltatók, amelyeknek van szabad „óraszámuk". - Azon felül, ami támogatással jár, sokszor további ápolásra is szükség van, de ez pénzbe kerül. Havonta, szakellátástól függően akár 700-800 ezer forintba is, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. A rászorulók többsége így leginkább csak a nagyobb „volumenű" ápolásokra vesz igénybe szakembereket - mondja.

Épp azokon a területeken nehéz a helyzet, ahol amúgy is sok a gondozásra, ápolásra szoruló. Leginkább a kis lélekszámú településeken. Az önkormányzatoknak ugyan kötelező mind körzeti ápoló, mind a szociális ellátás biztosítása, de e tekintetben még mindig hatalmas foltok vannak a térképen. Tóthné Bocsek Ildikó, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közösségi ápolás és hospice tagozat vezetője szerint ugyan e kistérségekben pótlékkal próbál a kormány kompenzálni, de ez nem oldja meg a problémát. - Ma száz lakosra jut havi egy vizit, egy betegnek pedig hét alkalom jár, erre szól a keret. Vagyis egy hétszáz fős településen lényegében egyetlen gondozott ellátása elviszi a kasszát.

Többnyire összevont körzetekkel, összevont kerettel dolgoznak a települések, de elég egy komolyabb ápolást igénylő beteget „kifogni", az akár négy falu teljes forrását kimerítheti. A rendszer úgy van kitalálva, hogy minél gyorsabban hozzák önellátásra képes állapotba az amúgy sokszor visszafordíthatatlan állapotú beteget, a vizitdíj ugyanis idővel csökken.

Az egészségügyi tárca adatai alapján az országos lefedettség hospice ellátás esetében 60 százalékos, míg az otthoni szakápolás esetében csaknem teljes. A tárca szerint önmagában az jó, hogy a kórház kiváltására s az emberibb környezetben történő „búcsúra", illetve beteggondozásra van mód. - Az otthon ápolási szolgáltató vállalkozások az általuk ellátott területen élők számához igazodó vizitkeretet kapnak. Ebből kell kijárni a rászorulókhoz a szakápolóknak. Azt azonban, hogy ezt mennyire teljesítik, sajnos nem tudjuk ellenőrizni - mondta Medgyaszai Melinda szakállamtitkár. - A legnagyobb probléma azonban, elsősorban a végstádiumú betegek esetében - folytatja a vezető -, hogy sem a társadalom, sem az egészségügy nincs már felkészülve erre a szakaszra. Belátni azt, hogy „veszteséget szenvedtünk", s arra koncentrálni, hogy a beteg utolsó időszakát tegyük elfogadhatóbbá, élhetőbbé régen természetes volt, ma már nagyon nehezen megy - teszi hozzá a szakállamtitkár.

Az otthoni szakápolás lényegében arra hivatott, hogy megtanítsa a „laikusoknak" is ellátni szeretteiket: táplálni, mosdatni, tornásztatni, gyógyszereit beadni, ha kell, tisztába tenni. A gondozás mindezek mellett ebben a stádiumban a családnak teljes munkaidős elfoglaltságot jelent, a beteg számára viszont a méltó búcsút.