Mit ér itthon az orvos, ha igen fiatal?

Miközben figyelnek a generációra, összefognak, és feltárják a döntéshozóknak a krízis valódi természetét.

Ők gyógyítani akarnak, lehetőség szerint Magyarországon. Azonban a hibás szakpolitikai döntések mind több végzős medikust űztek-űznek külföldre, hogy nemzetközi szintű szakmai felkészültségükkel idegen anyanyelvű, kultúrájú és gondolkodású betegeket gyógyítsanak.
Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség háziorvosnak készülő elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban elmondta, a fiatalokat a hierarchia alján gyakran riasztó munkakörülmények várják. Ahelyett, hogy a hivatásuk lényegének megfelelően a betegekkel tölthetnék az idejük javát, és szakmailag fejlődhetnének, az adminisztratív munkák zöme és a betegutak szervezése is többnyire rájuk hárul.

Természetesen súlyos gondot jelent az egzisztenciális kilátástalanság is. Jellemzően három-öt év után égnek ki a kezdő orvosok, és akkor döntenek úgy, hogy elhagyják Magyarországot. A szövetség abban tud segíteni, hogy miközben figyelnek a generációra, összefognak, és feltárják a döntéshozóknak a krízis valódi természetét. Azért küzdenek, hogy betegközpontúvá, a fiatal orvosok számára pedig élhetővé tegyék az egészségügyet. A hivatásukat választók döntő többsége gyerekkori vágyból merítkezik, amelyet nem lehet tizennyolc évesen összetörni.

Azonban felmérések szerint míg az első- és másodéveseknek még a kilencven százaléka választaná újból az orvosit, addig a végzősöknek már csak a fele. Akkorra látják át az oktatók gondjait, szembesülnek a kórházak nehézségeivel. A rezidensévek alatt pedig már végképp tisztában vannak a helyzettel.

A betegellátással kapcsolatban Papp Magor kifejti, a rezidensek igen nehéz körülmények között dolgoznak, a frontvonalban is vállalják a gyógyítást, más kérdés, hogy jó lenne, ha szakmai útmutatást is kapnának, és nem rögtön a mély vízbe dobnák őket. Most önképzés zajlik a gyakornoki képzés során, mert az általános orvoshiány miatt egyre kevesebb idő jut a rezidensekre. Véleménye szerint a legkomolyabb gond ma az, hogy negyvenéves kor fölött a hálapénz az orvos legfőbb megélhetési forrásává válik. Igaz, bizonyos beavatkozásokat a legtapasztaltabb professzornak kell elvégeznie, ugyanakkor megengedhetetlen, hogy a középkorú orvos kényszerű választás elé kerüljön, a megélhetése érdekében vagy három állást kell vállalnia, vagy el kell fogadnia a hálapénzt. A paraszolvenciát néhány év alatt el kellene tüntetni, és attól kezdve éppen a fiatalok más szellemiségével lehetne átitatni a rendszert.

Sokan éppen a hálapénz miatt menekülnek külföldre, mert ott rendesen megfizetik őket, és nem a borítékból kell élniük. A hálapénz rossz beidegződéseket alakított ki a betegekben is. Szörnyű látni, hogy tapasztalt kollégák a regenerálódáshoz szükséges idejük alatt, tehát a szabadság közben vagy hajnalban is arra kényszerülnek, hogy rendelkezésre álljanak. A hálapénzrendszert csak úgy lehet felszámolni, ha először felszámoljuk a megélhetési kényszert, és rendezzük az orvosok bérét – teszi hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy nincs összhang a képzés és a társadalmi igények között, a Rezidensszövetség elnöke elmondta, ennek az az oka, hogy a minisztériumnak évek óta fogalma sincs, hogy mit akar kezdeni a gyógyítással. Nincs előrejelző rendszer, amely alapján stratégiát lehetne alkotni, hogy hol hány orvosra lenne szükség, hol milyen szintű ellátás működjön hosszú távon. 2004 óta több ezer orvos hagyta el az országot, vagyis több évfolyamnyi, s a kormányzatnak egyetlen válasza volt erre: emelte az egyetemre felvehetők keretszámát. Azzal viszont senki sem foglalkozott, hogy a szakmát élhetővé tegye a fiataloknak. A következő kormánynak ez lesz a legfontosabb feladata.