Mohácsi Kórház: a belgyógyászat felújítása következik

Közzétéve: 2013. 10. 09. 07:44 -

• 2 perc olvasás

Hamarosan a diagnosztikában is új fejezet kezdődik a kórház életében.

Weborvos Archívum

Tovább folytatódhat a Mohácsi Kórház évek óta zajló felújítása: ezúttal 1,1 milliárd forintot nyertek el az intézmény korszerűsítésére. Az összegből többek között a sterilizáló és a belgyógyászati osztály teljes felújítására nyílik lehetőség – nyilatkozta dr. Csizmadi Csaba, a kórház főigazgatója, hozzátéve azt is, a munkálatok a közbeszerzési eljárás lezárása után, feltehetően jövő tavasszal kezdődhetnek meg – írja a Dunántúli Napló – online.

A kórházban néhány éve újították fel és bővítették a sürgősségi részleget, ahol gyermeksürgősségit is kialakítottak. Fedett mentőbeállót, helikopter-leszállót építettek, valamint korszerű műszereket vásároltak. Az intézményben a régióban elsőként, az ezredfordulón hoztak létre sürgősségi osztályt. Az egység fejlesztése, műszerparkjának cseréje (az intézmény most 163 millió forintot fordíthatott egyebek mellett egy új röntgen-, lélegeztető- és altatógép vásárlására) mellett az intézményen belül helyezték el az alapellátás központi ügyeletét is. Infokommunikációs beruházás is történt. Ennek lényege, hogy a kórház, a mentőállomás, az alapellátás, illetve a pécsi klinikák között online kapcsolat épül ki.

A napokban vehették használatba a betegek és a dolgozók az új liftet, amire negyvenmillió forintot költöttek. Még ennek a hónapnak a végén egy újabb beruházás is elkezdődhet: a neuro-pszichológiai pavilon felújítására, átépítésére 700 millió forintot fordítanak.

Hamarosan a diagnosztikában is új fejezet kezdődik a kórház életében, várhatóan november elejétől már működhet a CT-berendezés, amit közadakozásból vásároltak – mondta az intézmény főigazgatója, hozzátéve azt is, már csak az utolsó engedélyek egyikére várnak.

Kövess minket!

mohácsi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek