Molnár-könyv: másképp emlékeznek | Weborvos

A fölfedezett pontatlanságokról már többen is kifejtették véleményüket a sajtóban.

Nyilván a laikus nagyközönségnek szánta könyvét Molnár Lajos, a második Gyurcsány-kormány liberális egészségügyi minisztere. Aki nem ismeri a részleteket, az egészségügy oltárán föláldozott szakrális tanúként láthatja az egykori szabad demokrata minisztert, olvasható a Magyar Hírlapban. 

Az egészségpolitika több, a könyvben szóba hozott szereplője nem feledékeny, a fölfedezett pontatlanságokról már többen is kifejtették véleményüket a sajtóban. A múlt tényeinek szelektálásán és némi át-színezésén kívül érdekes az is, amiről Molnár Lajos hallgat, vagy aminek csak kicsiny részletét idézi föl.

Az Orbán-kormány első egészségügyi miniszteréről egyebek mellett azt írja, hogy Gógl Árpád „lemondása felmentése előtt hetekkel még létrehozott volna egy közhasznú társaságot nagy értékű ingatlanok, valamint az aligai kormányüdülő hasznosítására", tehát privatizált volna. Arról azonban nem szól, milyen célt szolgált volna mindez.

Horváth Zsolt országgyűlési képviselőnek, a Fidesz egészségügyi politikusának azonban pontosabbak az emlékei. Elmondta, az aligai kormányüdülőt úgynevezett rekreációs központtá akarták átalakítani, orvosoknak és ápolóknak. A tervek szerint az intézmény nemzetközi konferenciáknak is otthont adott volna, így idővel ott jelentős tudásbázis, szellemi műhely jöhetett volna létre. Az ingatlan egyébként állami tulajdonban maradt volna, közalapítványi működtetéssel.

Egy másik megállapítás Molnár Lajos tollából a háziorvosi praxisjogra vonatkozik. Eszerint Mikola István „anyagi joggá változtatta a háziorvos munkaviszonyát, ami ezáltal adhatóvá-vehetővé vált", és jelentős különbség mutatkozott a tehetős, valamint a szegényebb környéken lévő praxisok értéke között. Nem árt tudni, hogy a praxis értékét három tényező határozza meg. A műszerezettségen kívül kétségtelenül számít az is, hogy hol van a rendelő, ám a leglényegesebb az orvosnak leadott taj-kártyák száma, hiszen attól függ a bevétel. Az Orbán-kormány elképzelése szerint ha az orvos jó egészségi állapotban tartja pácienseit, akkor idővel kevesebb lesz a dolga, miközben a kártyapénzt mindenképpen megkapja. Vagyis kevesebb ráfordítással ugyanannyi bevételhez jut, és ez ösztönzi őt a betegek „karbantartására". Vagyis a praxis igenis jelentős értéket képvisel.

A praxisjogról szóló törvény 2000-ben született, és a könyv állításával ellentétben nem Mikola István, hanem Gógl Árpád alkotta meg, de azt már nem lehetett elérni, hogy a praxisokat maguk az orvosok, és ne az önkormányzatok hozzák létre, szüntessék meg. így a praxisjog sajnos licencjoggá, „ horgászengedéllyé butult". Molnár Lajos tehát valójában a rossz finanszírozásról, vagyis a kártyák után járó megalázóan kevés pénzről ír, ami viszont éppen annak a Gyurcsány-kormánynak a bűne, amelynek ő is tagja volt.

Egyes háziorvosok szerint Molnár Lajos „elévülhetetlen érdeme", hogy elvonta az eszköztámogatást, mondván: az eszközöket akkorra már minden orvos megvette, sőt kormánya megvonta az orvosok eszköz- és ingatlanvásárlását célzó kedvezményes hiteleket is. Márpedig a törvény szerint a kormánynak akkor is biztosítania kell a polgárok egészségügyi ellátását, ha az OEP-kasszában történetesen egy fillér sincs. Egyébként is, a betegellátás a jogszabályok szerint kettős finanszírozású: a fejlesztéseket az önkormányzatnak kellene fizetnie, ám ez sem vált általánossá.

Arról a könyvben szereplő molnári állításról, miszerint Gógl Árpád a Fideszen belül dúló több-biztosítós csata mezején esett el - „nem sikerült, belebukott a miniszter" -, Horváth Zsolt elmondta: a párt néhány képviselője valóban üzleti alapokra helyezte volna az egészségbiztosítást, de annak éppen Gógl volt az egyik leghevesebb ellenzője. Sok vita után a téma végül lekerült a párt napirendjéről, így a polgári kormány egészségügyi minisztere nemhogy elveszítette, hanem egyenesen megnyerte a csatát.