Mosolygó kórház: önkéntesek festették a falakat
Közzétéve: 2012. 08. 18. 07:26 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2012. 08. 18. 07:26 -
• 1 perc olvasás
Sikeresen lezajlott a Mosolygó Kórház Alapítvány második augusztusi falfestős akciója.

Csütörtökön a lelkes önkéntes csapat segítségével a Gyermekklinika két kórtermét varázsolták színesebbé. Az Alapítvány augusztusi felhívására közel 80-an jelentkeztek, hogy szívesen segítenének vidámabbá tenni a kórház falait a gyerekek számára. A 16-ai munkában 15 önkéntes vett részt: az Alapítvány állandó segítői mellett egyetemisták, pedagógusok, civilek Pécsről és Tolna megyéből – írja a Dunántúli Napló – online.
A közel 8 órás folyamatos munka eredményeként két szoba falai újultak meg, ezentúl a "Kristálypalotában" és az Eperke-szobában is gyógyulhatnak a kis betegek.
Két éve díszítjük a kórtermeket - mondta Kőműves Glória, a pécsi csoport koordinátora, aki elmondta azt is, főként cégeket kerestek meg, akik csapatépítő tréning keretében vállalják a kórtermek díszítését. Emellett kézműves, zenés, bábos és mesemondó foglalkozásokat is tartanak a gyerekeknek, hogy betegségükről egy kicsit eltereljék a figyelmüket. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a szervezők további időpontokat is terveznek még a nyár folyamán és ősszel.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek