Műtét az EU-ban: fájni fog

Sokéves keserves vita végére tettek pontot az EU-tagállamok egészségügyi miniszterei, ám kérdés, hogy mennyit nyernek ezzel a mezei páciensek.

Ha az új jogszabály végigjut az uniós labirintuson, a betegek egy másik tagországban is kérhetnek majd orvosi ellátást, és ezért fizetnek is nekik - pontosan annyit, amennyibe a beavatkozás odahaza került volna. Értsd: a Svédországban vagy Nagy-Britanniában megoperált magyar állampolgár kezébe a magyar árat nyomja a biztosító. És akkor még nem is beszéltünk a kivételekről.

Mégis nagy áttörésként tálalták a miniszterek minapi megegyezését; az EU-elnökséget betöltő Spanyolország tárcavezetője, Trinidad Jiménez egyenesen „az európai egészségügy nagy napjáról" áradozott. Örömhír ez persze azok után, hogy a tagállamok évek óta vitatkoznak arról, ki fizesse a külföldi gyógykezelések számláját. Már temették is a témát, amikor tavaly decemberben tizenegy EU-tag - köztük Magyarország és Spanyolország - leszavazta az irányelvtervezetet. Végül a nyugdíjasokon állt vagy bukott minden.

A spanyolok korábban attól rettegtek, hogy a náluk élő sok ezer észak-európai nyugdíjas egészségügyi ellátását is nekik kell finanszírozniuk. Csakhogy a kompromisszumos szöveg (amelyre most mindenki áldását adta) eltér az eddigi szabályoktól: ha egy Spanyolországban élő német nyugdíjas visszatér Németországba, az orvosi kezelés költségei mégsem a spanyol államot terhelik, hanem a németet.

Nem mindenki örül azonban az új egyezségnek. A jogszabálytervezetet benyújtó Európai Bizottság szélesebb jogokat adott volna az uniós betegeknek, a miniszterek által elfogadott változat viszont korlátokat szab. Az egészségügyi hatóságokkal előzetesen engedélyeztetni kell a külföldi kezelést, ha legalább egyéjszakás kórházi tartózkodás vagy „magasan specializált" orvosi berendezések használata válik szükségessé. „A rugalmasság hiánya megkérdőjelezi az alapvető okokat, amiért az irányelvet egyáltalán kidolgozták" - elégedetlenkedett Nicola Bedlington, az Európai Betegfórum (EPF) igazgatója. Nemcsak az előzetes engedélyeket bírálta: olyan rendszert is sürgetett, amelyben a betegek előre pénzt kapnak, hogy a külföldi gyógykezelésre ne kelljen ingüket-gatyájukat rákölteni.

Meglepően nagy hullámokat kavar a határokon átnyúló orvosi ellátás ahhoz képest, hogy a tagállamok - átlagosan - egészségügyi költségvetésük egy százalékát fordítják erre. A külföldi útra főként azok szánják rá magukat, akiknek valamilyen ritka kezelésre van szükségük, vagy a „szomszédban" (egy határ menti térségben) élnek. Ráadásul nem elég, hogy az ide-oda utazás költségei tovább drágítják az orvosi túrát, a páciens még azon is izgulhat, hogy a megfelelő minőséget kapja-e az idegen ország idegen kórházában.