Navracsis: a reformot nem lehet egy ciklusban befejezni

Közzétéve: 2008. 04. 12. 10:03 -

• 1 perc olvasás

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint sem pártjának, sem az országnak nem lenne jó egy kisebbségi kormány, mert így már nem várhatóak jelentős kormányzati lépések.

Weborvos Archívum

A Népszavának adott interjúban beszél arról is, hogy ha a Fidesz hatalomra kerül, ugyancsak reformokra kényszerül, pedig lehet, hogy az emberek tőlük sem fogadnák könnyebben az átalakításokat.

Egy párt mindig arra törekszik, hogy a lehető legfelkészültebb legyen. Szervezeti kérdésekről nem tud beszélni. Frakcióvezető, így azt tudja, hogy a frakció mennyire felkészült és a programalkotás hogyan áll. A képviselőcsoport lelkileg is, szakmailag is jó állapotban van, igaz, hogy a kormányoldal nem nagyon dolgoztatja meg őket - kevés az előterjesztés.

A programalkotás lényeges fázisához eljutottak, elfogadták az alapprogramot és most a szakpolitikai programokon dolgoznak. Azt tervezik, hogy a konkrét elképzelésekből törvényjavaslatokat, törvénymódosításokat készítenek.

„Nem vagyok benne biztos, hogy ugyanazok mennek majd el szavazni, illetve, hogy egyáltalán 3,3 millió ember fog voksolni. Mindenesetre az újabb referendum lehetséges viszonyítási pont. Nem véletlen, hogy a szocialisták is szembefordultak saját korábbi törvényjavaslatukkal. Ők is érzik, hogy ez egy olyan azonosulási vagy éppen konfliktuspont lehet, amely közelebb viheti vagy eltávolíthatja egy-egy párttól a szavazókat. A civilek a héten leadták a népszavazásra gyűjtött aláírásokat, és állítólag a szocialista párt is támogatni fogja a kezdeményezést. Ami az elmúlt év tükrében érdekes fordulat."

Kövess minket!

több biztosítós törvény Navracsics Tibor
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek